A vártnál hamarabb érkezhetnek a Xiaomi 13 és 13 Pro modellek?

0

Habár a Xiaomiui csapata sokszor szállított már megbízható értesüléseket a kínai gyártó készülékei kapcsán, a legújabb híreik azért erősen spekuláció jellegűek. Az általuk előásott friss információk alapján a Xiaomi következő zászlóshajói a vártnál hamarabb debütálhatnak, ami egy kicsit meglepő, bár egyáltalán nem lehetetlen fejlemény volna.

A Xiaomiui munkatársai egy kínai adatbázisban találtak négy IMEI számot, amelyekhez négy modellszám tartozott. Ezek a Xiaomi 13 és 13 Pro kínai, illetve globális piacra szánt változatai lehetnek. A helyiek számára a 221113C és 2210132C jelzésű, a nemzetközi vásárlóknak pedig a 2211133G és 2210132G számú modellek állhatnak majd rendelkezésre (ezekről a “C” és a “G” betű  árulkodik).

Ha a Xiaomi már elkezdte ezeknek a készülékeknek a fejlesztését, úgy, hogy közben még a Xiaomi 12 Ultra sem jelent meg, az a Xiaomiui csapata szerint azt jelentheti, hogy a szóban forgó zászlóshajók a vártnál hamarabb debütálhatnak, valamikor novemberben, esetleg előbb. A normál Xiaomi zászlóshajók általában decemberben szoktak érkezni, mivel a kínai gyártó szeret elsőként lecsapni az éppen aktuális, frissen leleplezett Qualcomm csúcslapkára.

Ezek az értesülések így akár arra is utalhatnak, hogy a Qualcomm is hamarabb bemutathatja a következő felsőkategóriás processzorát, de ez, akárcsak a telefonokkal kapcsolatos itt olvasható kijelentések, egyelőre messze nincsenek megerősítve.

Jelenleg a Xiaomi 12 Ultra bejelentése van soron, illetve hamarosan jöhetnek a Xiaomi 12S és 12S Pro készülékek is. Ezekről mindről azt pletykálják, hogy Leica kamerát kapnak, nemrég ugyanis egy együttműködést jelentett be a két vállalat.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid