A vártnál is vékonyabb lehet a Samsung Galaxy Z Fold 7

0

Ha minden marad a megszokott módon, akkor a Samsung Galaxy Z Fold 7 és a Galaxy Z Flip 7 készülékeket július elején fogják hivatalosan bemutatni. A hajlítható kijelzős okostelefonok jellemzői kapcsán rendszeresen érkeznek új értesülések, amelyek sorát most a görög TechManiacs csapata gyarapította. A déliek úgy tudják, hogy a Galaxy Z Fold 7 jelentősen vékonyabb lesz elődjénél.

Korábban azt jósolták, hogy a Samsung Galaxy Z Fold 7 4,5 mm vastag lesz kinyitott és 9,5 mm összecsukott állapotban. A legfrissebb jelentés szerint azonban még ennél is karcsúbb kialakítással érkezhet a készülék, összehajtva mindössze 8,2 mm-es keresztmetszettel büszkélkedhet majd.

Azért egyelőre korai még pezsgőt bontani és ünnepelni, mert ha ez így van, a Samsung megelőzné a versenytársakat, hiszen ott van például az Oppo Find N5, amely 8,9 mm-es összecsukva. A Samsung sajnos nem arról híres, hogy vadul innoválna a hajlítható szegmensen belül, márpedig ha meg akarják valósítani azt, amiről ebben az előzetes értesülésben szó esik, alaposan le kell faragniuk a Galaxy Z Fold Special Editionből. A legutóbbi, legjobb próbálkozásuk ugyanis 10,6 mm összecsukva.

Az viszont mindenképp jó hír, hogy a Samsung Galaxy Z Fold 7 200 megapixeles elsődleges kamerával lesz felszerelve, akárcsak a már említett Special Edition, de a telefotó modul és az ultraszéles látószögű kamera változatlan marad, vagyis kapunk egy 10 megapixeles, 3x zoomra képes és egy 12 megapixeles egységet.

A hajlítható megjelenítő 8 hüvelykes lesz, vagyis nőni fog a Galaxy Z Fold 6 7,6 colos kijelzőjéhez képest, a külső megjelenítő pedig 6,3-ról 6,5 hüvelykesre változik. Állítólag a Samsung Galaxy Z Flip 7 is vékonyabb lesz, mint a korábbi generáció, de konkrétumokat nem írnak.

Az viszont mindenképpen jó hír, hogy 4000-ről 4300 mAh-ra nőhet az akkumulátor kapacitása, habár a töltési sebességet nem fogják változtatni. A kamerarendszeren sem variálnak, megmaradnak az 50 és 12 megapixeles képrögzítő egységek. Az viszont pozitívum, hogy a hardveren nem spórolnak majd: mindkét hajlítható okostelefon borítása alá Snapdragon 8 Elite for Galaxy lapkakészlet kerül.

Állítólag érkezni fog egy pénztárcabarátabb modell is, ami a Samsung Galaxy Z Flip SE nevet kaphatja – bár ez még egyelőre nem tiszta –, ebben viszont házon belül fejlesztett Exynos 2400e teljesíthet szolgálatot. Az előzetes infók közül az már kevésbé cseng örömtelien, hogy a Galaxy Z Fold 7 árát várhatóan 100 euróval vastagítják elődjéhez képest. Ez a jelenlegi árfolyamokon nagyjából 40 ezer forint többletkiadást jelenthet. A Samsung Galaxy Z Flip 7 várható áráról nem értekeznek, reméljük azért, mert nincs mit, és a flip mobil nem drágul majd.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid