Teljesen megváltozhat a Sony telefonok kinézete

2

Sokan kritizálják a Sonyt, amiért már évek óta nem változtat a készülékei formatervén, és bár minimális újításokat ugyan eszközöl, töretlenül ragaszkodik az általa kreált OmniBalance dizájnhoz. Ha a legfrissebb pletykák igazak, akkor a japán gyártó végre az újítás ösvényére léphet, és jövőre már más külcsínt kaphatnak az Xperia okostelefonok.

Amint tudjátok, a Sony minden évben menetrend szerint két felvonásban szokta bemutatni a mobiljait, az egyik alkalom az esztendő első felében van a MWC expón, a másik pedig a szeptemberi IFA kiállításon szokott lenni. A friss szóbeszéd értelmében 2018-ban az MWC-n már az új “Mirai” formaterv köntösébe fognak az Xperia telefonok öltözni. Bár a névválasztás nem annyira szerencsés – egy hírhedt internetes vírust így neveznek -, vélhetően azért sokan örülni fognak a változásnak.

Egy régebbi koncepció

Nem először hallunk arról, hogy a Sony megreformálná eszközei külalakját, korábban volt szó keretnélküli kijelzővel ellátott Xperia okostelefonokról. Talán ezek lehetnek azok a bizonyos “Mirai” eszközök. Akárhogy is, az itt olvasható állítások egyelőre csupán pletykák, nem érdemes rájuk mérget venni. Mindenesetre többek között az olvasói kommentekből is látjuk, sokan díjaznák, ha megújulna az Xperia telefonok formaterve. Ti hogy vagytok ezzel?

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid