Megjelent a vékony, magyar menüs Smartic NEO 2 okosóra

0

Smartic NEO 2 okosóra vízálló külső burkolatot, telefonálási lehetőséget (Bluetooth kapcsolaton keresztül) és egy teljesen magyar nyelvű menüt kínál jövendőbeli tulajdonosa számára, mindamellett, hogy a szokásos egészségkövetéssel kapcsolatos funkciókat is tudja.

A Smartic NEO 2 vékony, fémből készült, ezüst vagy fekete színű házat kapott, amely az IP68 minősítésnek megfelelően ellenáll a víznek és a pornak. Ez egy kerek kialakítású okosóra, aminek a szíja cserélhető, egyébiránt lesz is egy ajándék prémium második szíj a készülék dobozában.

Az óra megjelenítője 1,28 colos, egy színes IPS panelről van szó 240 x 240 pixeles felbontással, amelyen 27-féle előre telepített óralap jeleníthető meg.

Az okosóra párosítható Android és iOS operációs rendszert futtató mobil eszközökkel egyaránt, ezt követően pedig elérhetővé válik egy rakás klassz funkció. Jelzéseket fogunk kapni az alkalmazások értesítéseiről, valamint a bejövő hívásokról is, amiket a beépített mikrofonnak és hangszórónak köszönhetően fogadni is tudunk. A készülékkel tehát telefonálni is lehetséges, igaz, kizárólag a mobillal párosítva, mivel nincs SIM foglalat.

Arra is van lehetőségünk, hogy irányításunk alá vegyük a párosított mobil kameráját és multimédia lejátszóját. A Smartic NEO 2 pulzusmérő és lépésszámláló opciókat is kínál, illetve sport üzemmódokat is tartalmaz. Bár a legtöbb okosóra menüje könnyen érthető, még ha angolul is van, jelen esetben még a minimális nyelvtudás sem lesz szükséges, mert a készüléken futó szoftver teljes egészében magyar nyelvű. Az extra funkciók között olyan megszokott opciók is megtalálhatók, mint a naptár, a stopper vagy a telefonkönyv.

A meglehetősen vékonyra sikerült Smartic NEO 2 belsejében egy 200 mAh kapacitású akkumulátor található, amelynek töltését a jól megszokott mágneses dokkolóval tudjuk menedzselni. Ez nagyon egyszerű folyamat, csak rá kell helyezni az órát a töltőre. Az üzemidő változó, a használattól függ, de ha a telefon funkciókat is igénybe vesszük, akkor olyan 1,5-2 napra lehet számítani. A legpraktikusabb megoldás, hogy ha este levesszük az órát, akkor egyből a dokkolóra tesszük, és így már nem kell külön bajlódni a töltéssel.

A Smartic NEO 2 most bevezető akcióban 37.990 Ft-os áron rendelhető, ebben benne van egy választott második szíj is, valamint egy üvegfólia, a szállítás pedig gyors és ingyenes. Természetesen 1 év hazai garancia jár a készülékre, és 30 napon belül vissza lehet küldeni, ha netán nem lennél megelégedve.

További részletek és rendelés:

A december 20-án 12:00-ig leadott rendeléseket még karácsony előtt kiszállítják!

Forrás: eSmart.hu

Megosztás
NapiDroid