Videón a feltekerhető kijelzős LG Rollable

0

Vagyunk egy páran, akik még mindig abban reménykednek, hogy az LG kilépése az okostelefonos piacról csupán ideiglenes, és valamikor a jövőben visszatérnek, hogy érdekesebbnél érdekesebb mobilokkal rukkoljanak elő. Amíg ez meg nem történik, legfeljebb emlékezhetünk, például az olyan innovatív készülékekre, mint a feltekerhető kijelzős LG Rollable, amelynek néhány legyártott példányát emlékbe adták a cég dolgozóinak. Volt is róla néhány fénykép és rövid felvétel, ám most egy dél-koreai YouTube-csatorna egészen részletes videót tett közzé a nem mindennapi okostelefonról.

A videó elején az mobil dobozát mutatják be, ami úgy nyílik ki, mint a benne lévő készülék legördíthető képernyője. A csomagolás magában foglal egy töltőt és egy USB-kábelt is a telefonon kívül. Az LG Rollable kikapcsolt állapotban egy átlagos mobil benyomását kelti, ráadásul messze nem olyan vastag, mint a mostani hajlítható kijelzős modellek. Talán egy kicsit nehezebb, mint a hagyományos készülékek, 285 grammot nyom, holott “csak” egy 4500 mAh kapacitású akkumulátor van benne.

A mobil legnagyobb dobása természetesen a megjelenítő, amely alapesetben 6,8 hüvelykes, az oldalain hajlított, és P-OLED technológiára épül. Viszont ha a felhasználó úgy akarja, a képernyő oldalirányban legördül, ezt követően a képátló 7,4 hüvelykes lesz, a képarány pedig 3:2. Nagyon klassz, mert a szoftver követi a hardver viselkedését, ebben az üzemmódban az alkalmazások automatikusan átváltanak a táblagépes verziójukra. Még a kezdőképernyő háttérképe is zökkenőmentesen igazodik a kijelző aktuális állapotához.

Az LG Rollable már csak azért is vonzóbb, mint a hajlítható kijelzős készülékek, mert a panelen nincs semmilyen gyűrődés, habár a megnövelt állapotú megjelenítő nem teljesen sík. Használat közben ez abszolút észrevehetetlen, viszont a panel érintésre egy picit benyomódik.

Egy másik érdekesség, hogy nincsenek fizikai gombok, nyomásérzékeny felületek révén történik a hangerő szabályzása. Ugyanezt a megoldás alkalmazták volna a végül elkaszált LG Velvet 2 Pro esetében is. Érdekes, hogy a hálózati kártyát csak akkor tudjuk cserélni, amikor a telefon összehúzódott állapotban van.

Az LG Rollable hardveres szempontból nagyjából ugyanazt kínálja, mint a legtöbb 2021-es zászlóshajó, a belsejében Snapdragon 888 chipset zakatol 12 GB RAM, valamint 256 GB háttértár mellett. A készüléket egy 64 megapixeles széles, valamint egy 12 megapixeles ultraszéles kamerával szerelték fel. Önarcképeket ezekkel a modulokkal is lehet készíteni, a szelfizést egy hátlapi megjelenítő segítségével tudjuk megoldani. Persze van előlapi kamera is, ha mégsem a hátoldali szenzorokat szeretnénk a célra bevetni.

Sajnálhatjuk, hogy a telefonból nem lett semmi, mert valamivel életképesebb ötletnek tűnik, mint a mostani hajlítható kijelzős típusok. Érdekesség gyanánt azért érdemes megtekinteni a mobilt bemutató videót, amely ugyan koreaiul van, a feliratozás pedig nem a legjobb, de szerencsére a látvány magáért beszél.

Forrás: XDA

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid