Visszatérnek Európába az Oppo zászlóshajók

0

Az idei Mobile World Congress-en az Oppo vezetői megerősítették, hogy visszatérnek Európába. A gyártó minden olyan országban forgalmazni fogja a következő generációs Find szériás zászlóshajóit, ahol korábban már jelen voltak.

A kínai gyártó azt is bejelentette, hogy egyesíti erejét a spanyol Telefonica csoporttal. A hároméves partnerség segíteni fogja az Oppót abban, hogy visszatérhessenek az öreg kontinensre. A gyártó szóvivői által használt “következő generáció” kifejezést valószínűleg szó szerint kell értelmezni, ami azt jelenti, hogy a Find X7 Ultra nem lesz kapható Európában, vagyis várnunk kell a Find X8 szériára, és/vagy a hajlítható kijelzős Find N4 modellekre.

Habár a címben és a bevezetőben is zászlóshajókról van szó, a Reno sorozatba tartozó mobilok is visszatérnek 2024-ben, így azok is megtalálják a számításukat, akik jól felszerelt, középkategóriás okostelefont szeretnének vásárolni a gyártó kínálatából.

Számunkra kevésbé érdekes, de azért megemlítjük, hogy a Telefonicával kötött partnerség azt jelenti, hogy az Oppo legalább négy országban kezdheti meg a készülékei forgalmazását szolgáltatókon keresztül. Spanyolország természetesen az első, de egyébként a Telefonica jelen van Németországban, Írországban és az Egyesült Királyságban is.

Az Oppo készülékek értékesítése azért állt le, mert a gyártó 5G szabadalmakkal kapcsolatos jogvitába bonyolódott a Nokiával. Szerencsére a két fél a múlt hónapban többéves keresztlicenc megállapodást írt alá, amely megalapozta az Oppo visszatérését Európába.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid