A Vivo magába olvasztja az iQOO brandet

0

Egyre sűrűbben hallani arról, hogy még a legnagyobb technológiai cégek is igyekeznek csökkenteni kiadásaikon a jelenlegi recesszív gazdasági helyzetben. Talán éppen ennek esett áldozatul a Lenovo gaming mobilos részlege is, és most egy hasonlóan játékra kiélezett brand, a Vivo által alapított iQOO került a figyelem középpontjába. A kínai vállalat ugyanis bejelentette, hogy a márkát beolvasztja fő üzletágába, hogy ezáltal csökkentse a működési költségeket és fokozza a hatékonyságot.

Ez azért mégsem ugyanaz, mint ami a Lenovo Legion részleggel történt, hiszen elvileg a jövőben is lesznek iQOO készülékek. A közlemény lényegében azt jelenti, hogy a gyártó megválik néhány munkatársától, akik a brandet gardírozták. A Vivo és az iQOO közös kutatási és fejlesztési részleggel, alkatrész-ellátó hálózattal, illetve lényegében közös erőforrásokkal rendelkezett, leszámítva bizonyos marketinggel és terjesztéssel kapcsolatos csatornákat.

Igazából a Vivo és az iQOO készülékeken még a szoftver is ugyanaz. Az online kereskedelmi stratégiákat, a tervezést és a médiával kapcsolatos tevékenységeket azonban külön csapatok végezték, az idetartozó kollégákat valószínűleg vagy elbocsátják, vagy átszervezik más részlegekhez.

Számunkra az a lényeg, hogy továbbra is lesznek iQOO márkajelzésű készüléket, de azok már a Vivo portfoliójának részeként fognak megjelenni. A Vivo állítólag azt is fontolgatja, hogy bezárja az iQOO különálló üzleteit, termékpultjait.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid