Feltámad a legendás Winamp zenelejátszó

0

Úgy hisszük, olvasóink számára nem szükséges a Winamp bemutatása, valamikor ez a program volt az etalon a számítógépes zenehallgatásban. Később a fejlesztő Nullsoftot felvásárolta a Radionomy, és bár sosem jelentették ki, hogy a Winamp halott lenne, a támogatás teljes egészében megszűnt évekkel ezelőtt. A legfrissebb értesülések szerint azonban közel a feltámadás, a frissített program ráadásul okostelefonokon is elérhető lesz.

A Radionomy vezérigazgatója a minap azt nyilakozta a TechCrunch sajtósainak, hogy a Winamp egy “mobile-first” alkalmazásként tér vissza, azaz a telefonos verzión lesz a nagyobb hangsúly. Persze a PC-s kiadást sem hanyagolják el, ami már a héten frissülni fog az 5.8-as verzióra, később pedig egy teljesen megújult, 6-os verziót is kapunk. Alexandre Saboundjian nem árult el semmit az új Winamp funkcionalitásáról, de abban biztosak lehetünk, hogy valami nagyon komoly ráncfelvarrásnak leszünk tanúi, ami a programot még inkább a jelenkori igényekhez igazítja.

Lassan öt éve hevert tetszhalálban a népszerű zenelejátszó

Ha minden igaz, a Winamp a jövőben nem csupán a helyi hangfájlok lejátszásában kaphat szerepet, de képes lesz boldogulni a stream szolgáltatásokkal, podcastekkel, internetes rádiókkal, és a felhőben tárolt dolgainkkal is. A Radionomy első embere arról nem nyilatkozott, integrálják-e az olyan szolgáltatásokat, mint a Google Play Music vagy az Apple Music, de hivatalosan nem is cáfolta ezeket az értesüléseket.

Ha ezekből a szóbeszédekből csak egy kevés is igaz, akkor a Winamp olyan lehet a jövőben, mint egy multimédiás svájci bicska, ahol egyesül minden zenehallgatással kapcsolatos igényünk. Elég ambíciózus vállalkozás lenne, mindenesetre sokan örülnének a megvalósulásának, nem csupán a régi rajongók. Akárhogy is, örüljünk egy legenda feltámadásának, a kérdés pedig adott: Ti használjátok még a Winampot, avagy fogjátok használni, amikor visszatér?

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid