A Xiaomi követi az Apple-t – nem ad gyorstöltőt a Mi A2 mellé

0

Hivatalosan csak a napokban mutatták be a Xiaomi Mi A2-t a nagyközönségnek, de már rengetegen előrendelték, hiszen remek mobilnak tűnik. Ám sajnos éri majd a vásárlókat egy kis kellemetlen meglepetés is.

A Xiaomi Mi A2 sikere előre borítékolható, mivel az előd is rendkívül népszerű volt. Nem véletlen ez, hiszen remek hardvert kapott, amelyen a gyári Android Oreo rendszert élmény használni, ráadásul viszonylag mérsékelt áron kerül forgalomba.

Szinte minden téren előrelépés az új modell

Eddig kellett várni az utódra, melyből egyébként rögtön két verziót is kiadtak, a Mi A2 és a Mi A2 Lite típusokat. Részletesebben itt olvashattok róluk, megrendeléshez pedig itt találtok linkeket:

Van azonban két apróság, ami kissé beárnyékolja a Xiaomi Mi A2 megjelenését. A beharangozott Quick Charge 4.0-t kizárólag az indiai modellek támogatják majd, míg a világ többi részén be kell érnünk a QC 3.0-val. Érdekesség, hogy a benne lévő Snapdragon 660-as chip támogatja a QC 4.0-t, így kicsit értetlenül állunk a dolog előtt. Ez persze a kisebb probléma.

A másik dolog, ami miatt felvéshetünk egy fekete pontot a gyártónak, hogy nem adnak a készülékhez QC 3.0/4.0-s töltőfejet. Ilyet az Apple-nél láthattunk, hiszen az iPhone X is úgy érkezett, hogy bár támogatta a gyorstöltést, a hozzá mellékelt töltőfej nem tudta ezt, és külön kellett megvásárolni.

Ez roppant kellemetlen, és valószínűleg spórolás miatt történhetett, de erre nem igazán van mentség. A gyártónak fillérekkel kerülhet többe egy olyan töltő, ami kezeli a gyorstöltést. A Mi A2 ráadásul drágábban is kerül forgalomba, mint az elődje. Mi azt javasoljuk, hogy akik megvásárolják, azok még számolják bele a QC kompatibilis adapter beszerzését is (már 10 dollár alatt beszerezhető), hiszen jóval lerövidíti majd a töltési időt.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid