A Xiaomi már dolgozik a MIUI 13 rendszeren

0

Voltak izgalmak mostanában a Xiaomi háza táján, érkezett több új telefon, illetve leleplezték a MIUI 12-t. És most jön a durva csavar: habár még alig érkezett meg hivatalosan a vadonatúj felület, a kínai gyártó megerősítette, hogy már dolgoznak az utódon, más szóval készül a MIUI 13.

Ez nem szóbeszéd, vagy valami Twitteres arc okossága, hanem teljesen hivatalos információ. A MIUI User Research Team nemrégiben megosztott egy posztot a Mi Community China oldalán, nem sokkal a már említett bemutató után. A megosztás lényegében egy felhívás, amelyben felhasználókat biztatnak arra, hogy vegyenek részt a MIUI 13-mal kapcsolatos felmérésekben. Az új rendszer 2021-ben jut majd el a Xiaomi készülékekre, de a kínai vállalat és annak programozói már dolgoznak a felhasználói felületen.

A Xiaomi koponyái szerint a szoftver a valódi lelke az okostelefonoknak, sőt, a készülék belsejében zakatoló hardvernél is fontosabb bizonyos tekintetben. Ezek a kijelentések egyértelműen arra utalnak, hogy a cég nagyon komolyan veszi rendszerének fejlesztését, és amúgy valahol igazuk is van, hiszen hiába a nyers erő, a brutális vas, ha a szoftveres környezet nincs megfelelően optimalizálva. Remélhetőleg nem kell sokat várni az első információmorzsákra a MIUI 13-at illetően, de egyelőre nyilván korai bármilyen konkrétumot várni a témában. A Xiaomi legfontosabb következő feladata a MIUI 12 rendszer globális élesítése lesz, amire valamikor szeptember környékén kerülhet majd sor.

Kapcsolódó cikk:

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid