Xiaomi Redmi Note 8 teszt – Szuper gép, ez nem ámítás

0

A Xiaomi legnépszerűbb okostelefon-sorozata gyorsan a vásárlók szívébe lopta magát, ami nem véletlen. A Redmi Note 8 követi a már jól bevált utat, és sikert sikerre halmoz, teljesen megérdemelten.

Bevezető, tartozékok

Az első Xiaomi Redmi telefon 2013 júliusában mutatkozott be, majd 2019. január 10-én a Xiaomi nevet elhagyva külön almárka jött létre. A siker kulcsa egyszerű, abszolút megfizethető áron kínálnak olyan mobilokat, amelyek tudásban messze túlszárnyalják a konkurenciát. Ezt az utat követte a Redmi Note 7 is, amely egy igazi slágertelefon, 4 hónap alatt 10 millió darab fogyott belőle. Sokat nem kellett várni, és piacra dobták az utódot, ami annyira jól sikerült, hogy 3 hónap alatt elérték a fentebb írt eladási darabszámot. A Xiaomi nem áll le, miért is tenné, hiszen 2020 elején debütál a kilences Redmi széria is.

A leglátványosabb fejlesztés a hetes és nyolcas modellek között a hátlapon érhető tetten. Megduplázták a kamerák számát, melynek gyakorlati haszna nem sok van jelen esetben. A front részen a vízcsepp-bevágás kicsit ívesebb és szerintem ízlésesebb, mint az elődei kerek könnycsepp formája. Az én szememnek azonban még jobban tetszett az, hogy a Note 8 képernyője már támogatja a HDR 10-et (magas dinamikatartomány). Ez a dinamikus metaadatplatform magasabb részletesség mellett nagyobb színtér lefedettséget, élethűbb, természetesebb megjelenést eredményez. A 14 nanométeres gyártási technológiával készülő Snapdragon 660 lapkakészletet is energiahatékonyabb és modernebb verzióra cserélték, de ezt a kevésbé felkészült felhasználók nem fogják észrevenni.A telefon egy apró dobozkában érkezett, melyben a 2 amperes töltőfej, a Type-C USB kábel, a SIM tálca kiműtéséhez használatos SIM-tű, egy szilikon tok, a garanciajegy és a magyar nyelvet is tartalmazó felhasználói utasítás bújik meg. A Global verziós Note 8 pakkja kijelzővédő fóliát sajna nem tartalmaz. A régebben nálam járt B20 mentes verzió egész frankó fóliát kapott, melyet már gyárilag felvarázsoltak a kijelzőre.

Külső, kijelző

A Redmi házon belül igen komoly konkurenciát állított a Note 8-nak, a november 7-én megjelent Redmi Note 8T képében. Az utóbbi kapott NFC-t, ellenben a nagyobb és nehezebb készülékházba az értesítési LED már nem fért bele. A 10 wattos hálózati töltőfejet egy 18 wattosra cserélték a Note 8T-ben, hurrá! A Redmi Note 8 Pro, a játékra termett MediaTek Helio G90T SoC és az ára miatt is inkább más gyártóktól szipkázza el a vevőket.

A 158,3 x 75,3 x 8,4 milliméteres dimenziókkal rendelkező, elől-hátul Gorilla Glass 5 üveggel borított készülékház a műanyag keret ellenére prémium mobil érzetét adja. A fogásérzet jó, egy kézzel is viszonylag jól kezelhető. A 190 grammos tömeggel tökéletesen pariban van a hasonló méretű kijelzővel szerelt kategóriatársakkal. Az IP védelmi besorolás egyelőre ismeretlen fogalom a Xiaomi háza tájékán, de a vízlepergető nano bevonat nem, így kapott e csodából a telefon elő- és hátlapi üvegfelülete is.

A készülék jobb oldalán lévő hangerőszabályzó és bekapcsoló gombpáros tökéletesen funkcionál. A túloldalon lévő SIM tálca a két nanoSIM-kártya mellett még egy microSD-kártyát is képes fogadni, úgyhogy a frissen beszerzett 128 gigabájtos Teclast kari gyorsan pattant be a szolgáltatói kártyák mellé.

A telefon legfelső részén a másodlagos mikrofon és az infraport fedezhető fel, az utóbbi beépítését kötelezővé tenném minden telefonba, imádom. Az alsó részen a hangszórórácsok, a beszélgetési mikrofon, az USB Type-C csatlakozó és sokak örömére a 3,5 mm-es jack csatlakozó található.

A kijelző felett a fény- és távolságérzékelő szenzorok, a beszédhangszóró, az értesítési LED és az előlapi kamera kapott helyet. Lent az „ósdi” virtuális billentyűk tapizhatók, de választhatjuk a kézmozdulatokkal történő képernyővezérlést is, amely remekül működik. Az előlapon végigfutó kék csík feldobja a megjelenését, a Redmi felirat viszont helytelen esztétikai döntés, amelyet eddig az ismert gyártók közül csak a HTC-től láttam.

Az 1846-ban felfedezett, a tengerek római istenéről elnevezett Neptunusz bolygó ihlette kék színű, a síkból enyhén kiálló, négy kamerával szerelt hátlap igazi gyönyörűség. A 10/10-es találati aránnyal és villámgyorsan dolgozó ujjlenyomat-szenzor példaértékűen működik, ahogyan a kevésbé biztonságos arcalapú feloldás is.

A 6,3 hüvelykes, FHD+ (2160×1080 pixel) felbontású, 19,5:9 képarányú, 409 ppi képpontsűrűséggel rendelkező IPS panel megjelenítési minősége kifogástalan. Gyönyörűek a színei, hibátlanok a betekintési szögek, az érzékenysége pedig szintén tökéletes. Az időzíthető olvasó mód és a színséma állítás, szemünk védelmének érdekében hasznos beépített opció.

Hardver, szoftver

A gépházban a két évvel ezelőtt bemutatott Qualcomm Snapdragon 660 rendszerchip utódja, a 665 SoC zakatol, amely már 11 nanométeres csíkszélességen készül. Az új lapka esetében is kettő darab négyfős Kryo 260 klaszter dolgozik. A nagy teljesítményre kihegyezett Cortex-A73-as szekció 2,2 gigahertz helyett csak 2 gigahertzen ketyeg, míg a kedvező fogyasztásra optimalizált A53-as blokk változatlanul 1,8 gigahertzen üzemelhet.

A grafikus feldolgozó egység is megújult, az Adreno 512 helyett az Adreno 610 GPU a felelős a némileg kisebb teljesítményért és a 20 százalékos fogyasztáscsökkentésért. A szintetikus mérésekben a T-Rex Offscreen teszt a Note 7 esetében 51 Fps értéket dobott, az utódjánál pedig 36 Fps volt a mért érték. A PUBG és a Real Racing 3 simán játszhatók voltak közepes beállításokkal. Érzésre talán egy hangyányival a Redmi Note 7 jobban teljesített, de a melegedése is számottevőbb volt. A fogyasztáscsökkentésre majd az akkumulátor részben visszatérünk, most fontosabb az, hogy a Snapdragon 665-nél adott a Vulkan API 1.1 támogatása, amit egyre több játék kihasznál. Lecserélték a Snapdragon 660-ban lévő Hexagon 680 DSP-t az új harmadik generációs digitális jelfeldolgozóra, a Hexagon 686 DSP-re, így közel kétszer jobb teljesítményre lesz képes a gépi tanulással kapcsolatos feladatokban. A képfeldolgozó ISP (Image Signal Processor) is változott. A Spectra 160-at leváltotta a 165 verzió. Magyarán az ISP segít feldolgozni a képet, miközben fényképezünk a kamerával. A nagyobb verziószámú ISP azt jelenti, hogy gyorsabban dolgozza fel az egyes képpontokat, biztosítva ezzel a gyorsabb záridőt. Gyakorlati haszna nincs, mert szinte észrevehetetlen az átlag user számára az így megvalósult gyorsabb képalkotás.

Nálam a 3 gigabájt RAM és 32 gigabájt belső tárhellyel szerelt verzió, vagyis a leggyengébb kivitel járt. A háttértár tovább bővíthető a SIM-kártyák feláldozása nélkül is, így ennek nincs akkora jelentősége. A 3 gigabájt, LPDDR4x típusú kétcsatornás RAM több alkalmazás egyidejű futtatásakor néha kevésnek érződött, de abszolút élhető volt az átlagos napi felhasználáshoz.

A telefon első bekapcsolásakor a MIUI 10 felület fogadott, amelyre egyből jött is a rendszerfrissítés a legújabb MIUI 11 szoftver képében, Android 9 alapon. A MIUI egy izgalmas egyvelege a Google által megálmodott tiszta Android és az Apple féle iOS rendszernek. A MIUI 11 a végletekig személyre szabható, finomhangolható, tökéletesre csiszolt, maximális felhasználói élményt nyújtó rendszerfelület.

A MIUI egy komplex rendszer, alapértelmezetten megtalálható benne minden, ami az átlagfelhasználáshoz kell, elég csak a fentebb lévő Eszközök mappa alkalmazásait megnézni. A vállalat az európai terjeszkedés és a GDPR szabályzás miatt folyamatosan veszíti el az egyéniségét szoftveres fronton. A MIUI névjegyek és tárcsázó, vagy az üzenetek lecserélése a Google alkalmazására együtt jár azzal is, hogy ugrott a hívásrögzítés, vagy a hívásinfó és az üzenetek visszaállításának lehetősége (és még sok más) is, amikor átköltözünk az új Xiaomi telefonunkba egy olyanról, melyen a PURE MIUI fut. A megoldás egyszerű, bár a „kiveszem a dobozból és használom” felhasználóknak nehezen kivitelezhető.

Kamerák, multimédia

A Redmi Note 8 innovációja és fénypontja a megduplázott kamerák bevetésében keresendő. A négy kamerás hátlap komoly marketing értéket képvisel és baromi jól nézi ki, de a gyakorlati haszna megkérdőjelezhető. A fő érzékelő ugyanaz a 48 megapixeles Samsung GM-1 szenzor, f/1,79 rekesszel, amely az elődben is megtalálható. Bevethető még a 8 megapixeles ultraszéles látószögű kamera 120°-os látószöggel és f/2,2 rekeszértékkel, a 2 megapixeles makró kamera és valóban jól dolgozó 2 megapixeles mélységérzékelő is.

Az előlapi 13 megapixeles, f/2.0 rekeszaránnyal rendelkező Omnivision 13855 szenzorral már a Redmi Note 7 esetében is találkozhattunk, itt nincs változás. Videót rögzíthetünk Full HD-ban, 60 fps sebességgel, remek minőségben, de ha a helyzet úgy kívánja a 4K 30 fps móddal is megbirkózik a Redmi Note 8.

Az alábbi tesztképek születtek a gyári kameraalkalmazással, automata módban, AI használatával. Fentről lefelé haladva a 48 MP, a 8 MP ultraszéles, a 12 MP, a 2x-es zoom, a makró, az előlapi szelfi kamera és a gyenge fényviszonyok között készült kép tekinthető meg.

A 48 megapixeles mód nem hoz egyértelmű előnyt. Tovább lehet nagyítani, de sajnos nincs sokkal több részlet, igazából egy felskálázott kép, hatalmas fájlmérettel. Az 1-5-ig terjedő skálán gyenge 3-ast érdemel a képminőség.

2019 részben az ultraszéles látószögű kamerák éve volt, ami pozitív, a zászlóshajók esetében remek produktumokat lehet összehozni. Jelen tesztalany alacsony költségvetésű modell, ezt vegyük figyelembe. A részletek a széleken elvesznek, megfigyelhető a ,,halszem hatás”, a torzítás-korrekció bekapcsolása azonban nyújt némi gyógyírt a hiba elfedésére. Az ultraszéles kamerával készült kép szintén közepes érdemjegyet szerzett.

A fő kamerával készült képek esetében az árkategóriában kiemelkedő minőséget kapunk. A részletesség, a színhűség, a vonalélesség rendben van, a HDR bekapcsolása nélküli is egész korrekt a dinamikatartomány, szóval abszolút ötös az osztályzat.

A nagy felbontásnak a kétszeres nagyításkor van haszna, bár nincs külön telefotó lencse, a 2x zoom felvételek tejesen rendben vannak. Az osztályzat jó.

A makró kamera felesleges, nincs igazi hozzáadott érték, a részletek elvesznek és az élességgel is gondok vannak, használjuk inkább a főkamerát helyette. Kettesnél többet nem érdemel az elkészült kép.

Az előlapi kamerával kapcsolatban külön szeretném dicsérni a portré módot, amely kiválóan működik, teljesen rendben van a produktum. A cikk szerzőjéről kattintott szelfi képminőségét egy erős négyesre értékelem.

Sötétben és lámpafénynél is egész jól sikerült az automata beállítás, jó a minőség. Az éjszakai üzemmód is rendelkezésre áll, ám ez szignifikánsan nem jobb, mint a Xiaomi normál módja, inkább csak növeli a fényerőt és a kontrasztok elvesznek. Ebben az árkategóriában a négyes osztályzat kiosztható a low light felvételeknél.

A képek teljes méretben itt láthatóak.

Zenék lejátszására a Google lejátszója és a MIUI Zene alkalmazása van gyárilag telepítve. Az RDS-információkat is megjelenítő FM-rádió sem maradt ki, ami füles csatlakoztatása nélkül is használható, ez ritka jó megoldás!

A multimédiás hangszóró hangereje és a hangminősége egész jó, mélyekből is hallunk egy keveset és maximum hangerőn is csak enyhén torzít. Nem spóroltak a 3,5 mm-es jack kimenettel sem, így fejhallgató csatlakoztatásával a helyzet még jobb, a hangzás telítettebb és dinamikusabb, így abszolút kellemes a történet.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A Redmi Note 8 (gyári kódnevén ginkgo) esetében adott a teljes hazai frekvenciatámogatás, így a B20-as 800 MHz-es LTE sávot is ismeri. A kódok tárcsázóba való beírása után (*#*#86583#*#* és *#*#869434#*#*) és ha a szolgáltató is engedélyezi, működik a VoLTE és a VoWIFI is. A beszélgetési hangminőség mindkét oldalon kifogástalan.

A WiFi modem kétcsatornás, remek érzékenységgel, Direct és hotspot támogatással rendelkezik. A Bluetooth 4.2-es, ami tökéletesen funkcionál, de nem értem, hogy miért nem 5.0. A pozíciószerzés villámgyors és példaértékűen működik, az iGO Navigation gond nélkül futott több órán keresztül. Szenzorokból bőséges a kínálat, csak az NFC hiányzik. Az infra ,,Szuper találmány a négyzeten” idézve a keleti közlekedés szimbólumává vált autóról írt dalból.

A Redmi Note sorozat hatalmas népszerűségének egyik oka mindig az akkumulátor üzemideje volt, vagyis a ,,2 nap probléma nélkül” jelen esetben is megvalósul. A 4000 mAh kapacitású Lithium-Polymer akkumulátor több mint két nap használat után, 6 órás kijelzőidővel merült 20%-ra. A szokásos YouTube videónézős teszten 2 óra alatt csökkent a töltöttség 11%-ot. A Work 2.0 battery life tesztben 13 óra 49 perces eredményt produkált a mobil. Az akkumulátort feltölteni a mellékelt 5V/2A hálózati adapterrel, 20-ról 100%-ra 113 perc alatt lehet.

Maradva az idézeteknél, a Redmi Note 8-ra elmondható, hogy ,,szuper gép, ez nem ámítás”. Helyén kezelve a dolgokat, a 3+32GB-os, tehát a leggyengébb és egyben legolcsóbb Note 8-as a mindennapokban tökéletesen helytállt. Még jobb választás az erősebb kivitel, ha azonban használunk NFC-t és nem zavar az értesítési LED hiánya, akkor a Redmi Note 8T lesz a megfelelő választás.

Vásárlási linkek és kuponok:

Redmi Note 8

Redmi Note 8T

Redmi Note 8 Pro

 

Megjegyzések: az összes felsorolt telefon hivatalos Global verziós, vagyis van bennük magyar nyelv, és teljes körű 4G támogatással bírnak. A kupont a rendelés során, a véglegesítés előtt lehet beírni. Az árak biztosítás nélkül értendők, ezt alapból hozzáadja a rendszer, de ki lehet kapcsolni, ha valaki nem kéri. Vám- és áfamentes szállítás: 40 dollár alatt nincs vámolás, fölötte a Priority Line szállítási mód ajánlott (a rendelési oldalon már Netherlands Registered(PDM) vagy EU priority Line(DPD) látszik, mindkettő működik). A szállítási idő általában 20-25 nap. Külföldi oldalakon mindig PayPallel érdemes fizetni, ez extra védelmet nyújt. 

Nem vásároltál még a GearBest-en? Itt találsz magyar rendelési útmutatót.

A vámmentes szállításról itt olvashatsz további infókat.

Ha pedig a garancia érdekel, akkor ezt a cikket olvasd el.

Garancián túli szerviz Magyarországon: xiaomiszerviz.com

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Kastély Béla

A jövő mindig attól függ, hogy mit teszünk meg a jelenben.

NapiDroid