A Samsung után a Huawei is elárulta, mennyi hajlítható telefont adott el eddig

0

Hosszas sötétben tapogatózás után a Samsung mobilos részlegének vezetője nemrég felfedte a Galaxy Fold eladási számait, most pedig a Huawei is követte a dél-koreai vállalat példáját.

Ami mindenképpen közös a Galaxy Foldban és a Huawei Mate X-ben, hogy sokat késtek, és hogy egy vagyonba kerülnek, de azért így is van rájuk kereslet. A Samsung mobiljából eddig 4-500 ezer darab fogyott a szeptemberi dél-koreai megjelenés óta, a Huawei pedig most azt nyilatkozta, hogy havi 100 ezer példány talál gazdára a készülékükből.

A Mate X november 15-én jelent meg Kínában, és máshol egyelőre nem is igazán kapható, így olyan 150-200 ezer darab fogyhatott eddig. Ez nagyjából összemérhető a Samsung mobiljának az eredményével, és bár a Foldból egy kicsit több fogyott havi szinten, azt se felejtsük el, hogy szélesebb körben kapható.

Fotó: BGR

Ami mindenképpen figyelemre méltó, hogy mindkét készülékre elég nagy a kereslet, még úgy is, hogy nem túlzottan kiforrottak, miközben brutális összegbe kerülnek. Magyarországon például december közepén jelent meg a Galaxy Fold, 695.990 Ft-os áron, az amerikai ára pedig 1980 dollár. A Mate X még drágább, ez Kínában átszámolva 2400 dollárba kerül.

Az igazán nagy áttörés viszont idén lesz a hajlítható kijelzős mobilok terén, jönnek az olcsóbb alternatívák, és talán a kijelzők sem lesznek annyira gyengék. A Samsung következő ilyen készüléke a Galaxy Bloom lesz, ami a kagylómobilok formatervét örökli, és várhatóan 845 dollár körüli árcédulát kap, ami durván 250 ezer Ft.

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid