A Yettel is áremelést jelentett be, ennyivel drágulnak a havidíjak

0

A Vodafone és a Telekom után a Yettel is áremelést jelentett be, a szolgáltató szintén az inflációs adatokra hivatkozva korrigálja előfizetési díjait.

A Vodafone még tavaly októberben jelentette be, hogy idén márciustól 15,4%-kal emelik a havidíjakat, a Telekom pedig a napokban közölte, hogy ők is hasonló mértékben, kereken 15%-kal korrigálnak. Most a Yettel is csatlakozott, a szolgáltató tájékoztatása szerint 15,3%-os díjemelkedés lesz március 5-től.

A Yettel áremelése a lakossági és a kisvállakozói számlás előfizetések havidíjaira vonatkozik, a havidíjon felüli perc és SMS díjak nem változnak. A lakossági ügyfelek esetében a kiegészítő adatjegyek sem drágulnak, a kisvállalkozóknál viszont az egyszeri kiegészítő szolgáltatások díjai is emelkednek a havidíjakkal együtt. A további ügyfélszegmensek, illetve úgy általában minden érintett esetében külön tájékoztatást küld majd a Yettel (SMS-ben és/vagy emailben, illetve a számlalevélben).

Azoknál a lakossági és kisvállalkozói tarifacsomagoknál, ahol az adatkeret nem teljes egészében használható fel az 1-es / EU roaming díjzónában, és érintettek az áremelésben, ott 2024. március 5-től a felhasználható romaing adatkeretek is növekedni fognak.

Egyébként a KSH adatai szerint 2023-ban 17,6%-os volt az infláció, és mindhárom szolgáltató kicsivel ez alatt emel a díjakon, ugyanakkor így is érezhetően többet kell majd fizetni ez előfizetőknek.

Forrás: Yettel

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid