A ZTE még él és ennek most jelét is adta

0

Ha olvastátok korábbi híreinket tudjátok, hogy a ZTE nemrégiben igencsak belefürdött a sárba, mert az Egyesült Államok ellenségeinek számító országoknak árult amerikai technológiát is használó eszközöket. A büntetés ezért cserébe olyan kereskedelmi szankció volt, ami majdnem teljesen kivégezte a kínai gyártót. A súlyos csapásokat végül sikerült mérsékelni, de a ZTE-nek így is sokba került ez fiaskó. Szerencsére a vállalat még talpon van, ezt jelzi az is, hogy egy korábban bemutatott modelljük végre előrendelhetővé vált.

A Blade V9 egy jól felszerelt középkategóriás okostelefon, amit még februárban lepleztek le az MWC kiállításon. Most a JD.com listájában feltűnt a készülék, ami elsősorban a pénztárcabarát phabletek hívei között szerezhet népszerűséget. Az ázsiai webshop kétféle kiadásban tette virtuális polcaira, de egyik változat sem kerül többe 175 dollárnál.

 

A mobilnak 5.7 colos kijelzője van, amelyen Full HD+ felbontásban jelennek meg a tartalmak. A képernyő takarásában Qualcomm Snapdragon 450 chipset ketyeg, amelynek nyolcmagos processzora 1.8 GHz-en duruzsol. A hátlapon modern elvárásoknak megfelelően duál kamerakészlet található, a konstrukció elsődleges szenzorának 16 megapixeles szenzora, valamit f/1.8 rekeszértéke van, míg a mélységet is érzékelő másodlagos szenzor 5 megapixeles felbontással bír. Utóbbi elméletileg képes a hátteret dizájnosan homályosítani, amennyiben erre volna igény.

A készülék akkumulátorának kapacitása 3100 mAh, a töltést pedig micro USB porton keresztül veszi fel, ami persze egy kicsit idejétmúlt, de egy ilyen büdzsételefonnál ez bőven belefér. Az operációs rendszer viszont a legfrissebb, hiszen már az első bekapcsolás után Android Oreo fogad minket. A mobil kérhető kék árnyalatban is, ennek a verziónak 4 GB RAM, valamint 32 GB belső tárhely jut a burkolat alá, a fekete színű kiszerelés háttértára azonban 64 GB. Mint említettük, a készülék jelenleg előrendelhető, a kiszállítás pedig augusztus 15-én indul

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid