A 2020-as Samsung Galaxy Tab S6 Lite is megkapta az Android 13 frissítést

0

A Samsung tavaly decemberben adta ki az Android 13 rendszert és One UI 5 interfészt magában foglaló frissítést a Galaxy Tab S6 Lite táblagépre, egészen pontosan annak 2022-es kiadására. A dél-koreai gyártónál nem feledkeztek meg azokról sem, akiknek a korábbi, vagyis a 2020-ban piacra dobott modell van a birtokában, mostantól ők is élvezhetik a naprakész szoftver újításait.

A frissítés első körben az LTE modellekhez (SM-P615) érkezik, a firmware verziószáma pedig a P615XXU4FWA5. A tablet a frissítés telepítését követően egyebek mellett kap egy Tálcát, már ez is rendkívül hasznos, de az új szoftver más szempontokból is fokozza a készülék multitaszking képességeit. A zárolt képernyővel kapcsolatos újítások, illetve a teljesítményt optimalizáló friss opciók is részét képezik a rendszernek, igazából csak egyetlen bibi van.

Az adatcsomagban nem éppen a legfrissebb biztonsági folt található, csak a tavaly novemberi verzió települ a készülékre, aminél frissebbek is léteznek már. Konkrétan már januári verzió is van, és más Samsung gyártmányú készülékek meg is kapják azt.

A másik az, hogy egyelőre érdemes türelemmel lenni, mert a frissítés elsőször a francia felhasználóknak jelent meg, de nem kell aggódni, mivel a terjesztés hamarosan más régiókra is ki fog bővülni. Ha valakinek az SM-P610 modellszámú WiFi-s kiadás van a birtokában, szintén érdemes türelemmel lennie, hamarosan az a gép is megkapja a One UI 5-öt.

  • Frissítés: Azóta a Wi-Fi-s kiadásra is elkezdték kiszórni az új rendszert, vagyis már csak idő kérdése, hogy az hozzád is eljusson.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid