20x zoommal debütál az Oppo Reno 2

0

Az Oppo mérnökei és a dolgozók mindig visznek egy kis csavart az okostelefonjaikba, így a végeredmény általában érdekes szokott lenni. Az Oppo Reno is egy ilyen különleges mobil volt a cápauszony alakú felugró kamerával, a szinte teljesen keretmentes kijelzővel, no és persze a 5x optikai, illetve 10x hibrid zoom miatt, ami a telefon egyik kiadását jellemezte. A folytatás, a Reno 2 pedig a hónap végén érkezik, és a cég tovább emeli a tétet.

A kínai vállalat elkezdte kiküldeni a meghívókat az augusztus 28-ai bemutatóra, melynek fő attrakciója az Oppo Reno mobilok második generációja lesz. A többes szám azért indokolt, mert akárcsak az előző csapat esetében, most sem egyetlen mobil debütál majd, hanem több. Bár a készülék technikai jellemzői egyelőre homályba borulnak, a meghívó mellé járt némi infó is a Reno 2 készüléket illetően. A telefon ugyanazzal a cápauszony alakú pop-up kamerával érkezik, mint az elődje, ezen kívül pedig egy plusz képrögzítővel gazdagodik a hátoldali kamerarendszer. A tripla kamerás apparátusból tehát négy kamerás lesz, illetve kapunk majd egy 20x zoomot is, ami vélhetően valamilyen hibrid megoldás. Azt még nem tudni, hogy az optikai zoom mértéke is nőni fog-e, mondjuk 5-ről 10-szeresre, de van rá némi esély, hiszen folyamatos fejlődés várható a periszkópos kameráknál.

A gyártó közzétett egy kedvcsináló videót is, amiben a különböző kamera
funkciókat harangozza be, ezek között lesz ultra tiszta, ultra stabil, valamint ultra sötét mód is, a nevük alapján könnyű rájönni, melyik mihez való. Az első például a remegést korrigálja optikai képstabilizátorral, a sötét mód pedig kedvezőtlen fényviszonyok között lesz majd hasznos.

A vertikálisan elhelyezett kamerarendszer hossza alapján valószínűleg a hátlapon már nem jut hely biometrikus szenzornak, az ujjlenyomat-olvasó így a képernyő alá kerülhet.

Ami végképp borítékolható egy ilyen prémium okostelefon mellett az, hogy valami nagyon komoly processzor kerül a belsejébe, jelenleg ez leírás a Qualcomm Snapdragon 855+-ra illik a legjobban, és várhatóan ez a chip is kerül a Reno 2  belsejébe. Persze akiknek nincsenek igényei egy csúcstelefonra, vélhetően több középkategóriás változatból is választhatnak, mert sejtésünk szerint lesznek ilyenek is a bemutatón.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid