3 órával nőhet a telefonok készenléti ideje az Android 15 frissítés után

0

Nemrég kiadták az Android 15 második béta verzióját, ami remek újításokat hozott, többek között a “Private Space” nevű funkciót, amivel egy teljesen elkülönített, védett felületünk lehet a telefonon. A legutóbbi hírek szerint ráadásul a friss rendszer a készenléti időt is növeli majd egy másik hasznos fejlesztéssel.

Néhányan bizonyára még emlékeznek a “Doze Mode”-ra, amit az Android 6.0-val vezetett be a Google, és a készenléti idő növelése a feladata. Egy takarékossági funkcióról van szó, ami akkor lép működésbe, amikor a telefon hosszabb időre tétlen állapotba kerül.

A jó hír az, hogy az Android 15-ben egy nagyobb frissítést kap a Doze (vagy magyarul szundi) mód, állítólag gyorsabban fog aktiválódni, és így valamivel hatékonyabb is lesz. A beszámolók alapján akár 3 óra készenléti időt is lehet majd nyerni ennek köszönhetően az Android 14-hez képest.

„Az Android 15 esetében 50%-kal felgyorsítottuk a Doze idejét (a Doze az, amikor nyugalmi állapotba kerülünk). Tehát 50%-kal gyorsabban kerülünk szundikáló állapotba, és ennek eredménye egyes tesztelt készülékeknél az akár 3 órával hosszabb készenléti idő. És ez egyfajta általános javulás az Android 15-ben, amely minden készülékre vonatkozik.” – nyilatkozta Dave Burke, az Android platform műszaki alelnöke.

Az újítást tehát az összes telefon meg fogja kapni, amire kiadják az Android 15 frissítést, vagyis rengeteg készülék esetében javul majd a készenléti idő, és ezzel együtt általánosságban az üzemidő is.

Jelenleg még a béta verzióknál tart az Android 15 fejlesztése, és ez a nyáron folytatódni is fog. A rendszer kész változata csak valamikor ezek után, szeptember-október környékén jöhet. Tavaly egyébként október 4-én indították útjára az Android 14-et, kezdve a Pixel telefonokkal, de utána nem sokkal megindult a szélesebb körű frissítés más gyártók esetében is.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid