Akár 300 évbe is telhet, hogy a Huawei saját rendszere lehagyja az Androidot és az iOS-t

0

A Huawei sokáig igen bizakodónak tűnt a saját operációs rendszerével kapcsolatban, a napokban viszont már azzal viccelődött a vállalat alapítója, hogy mennyire messze vannak attól, hogy eljussanak az Android vagy az iOS szintjére.

A Huawei alapítója és vezetője, Ren Zhengfei, nemrég egy érdekes interjút adott az egyik kínai magazinnak, amelyben szóba került az Android és az iOS is. A vállalat első embere szerint a felhasználók már megszokták ezeket, éppen ezért nem lenne könnyű dolguk:

“A Huawei későn kapcsolódott be, így már nagyon nehéz lenne túlszárnyalni a Google és az Apple rendszerét. Ez hosszú időt vehet igénybe, de nem többet 300 évnél.” – viccelődött Ren Zhengfei.

Azt is kiemelte a vállalat vezetője, hogy nagyon “barátságos” a kapcsolatuk Google-lel és az Apple-lel is, a HarmonyOS-t pedig nem azért készítik, hogy az Androiddal versenyre keljen, csak egy opció lesz, ha esetleg nem használhatják tovább a keresőóriás rendszerét.

Az Android lecsupaszított verziója (AOSP) szerencsére nyílt forráskódú, tehát egyelőre ehhez gond nélkül hozzáfér a kínai vállalat, így “csak” a Google-szolgáltatások hiányát kell orvosolniuk, amire már ott a HMS a Huawei saját alkalmazásboltjával, az AppGallery-vel. Már csak az a kérdés, hogy ez mennyire tud majd sikeres lenni olyan piacokon, mint például Európa.

Via HuaweiCentral

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid