4.3 colos Xiaomi mobil tűnt fel Snapdragon 820-szal

0

A kompakt okostelefonokra vágyóknak ugyan akad néhány alternatívája, de még az Apple idei SE modellje sem feltétlenül indított lavinát a gyártók között. Magyarán szólva az ilyen készülékekre van igény, és minél többféle van belőlük, annál jobb. Friss pletykák szerint a Xiaomi pont egy ilyen mobillal készül: visszafogott méret és csúcshardver jellemzi legújabb fejlesztésüket.

A pletykákat egy fotó is megerősíteni látszik, a képen egy 4.3 colos mobilt láthatunk jellegzetes Xiaomi formatervvel. A megjelenítő felbontása állítólag csak HD, azonban ebben a méretben ez teljesen korrekt. A belső erőt egy Qualcomm Snapdragon 820 szavatolná, ami viszont egy csúcsmodellekbe szánt lapka, azaz nem lesz gyenge a Xiaomi kompakt újdonsága.

xiaomi-4.3-inch-flagship

Az egyelőre név nélküli Xiaomi okostelefon állítólag 13 megapixeles hátlapi kamerát, illetve előlapi ujjlenyomat-olvasót kaphat. A rendszermemória 3 GB-os lehet, míg a belső tárhelyet 32 GB-ra saccolják a hír forrásai, akik még az árat is tudni vélik. Állításuk szerint a telefon 275 dollárnak megfelelő kínai jüanba kerül majd, de azt sajnos nem osztották meg senkivel, mikor lesz a bemutató dátuma.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid