5+1 dolog, amik kimaradtak a Samsung Galaxy Note 10 mobilokból

0

Bár a Samsung új csúcsmobiljai kétségtelenül jók lettek, azért kicsit olyan érzése támadhatott az embernek a bemutató után, hogy gyártó már nem annyira vezeti a piacot innovációk terén, kicsit elhúzott a konkurencia. Igyekeztünk összeszedni, hogy mik azok a dolgok, amikkel még ütősebbek lettek volna a Note 10 mobilok, és persze méltóbbak a csillagászati árakra.

1. 90 vagy 120 Hz-es kijelző

Egyértelmű, hogy a Samsung gyártja a legjobb mobilos kijelzőket, így egyáltalán lehet panaszunk a Note 10 mobilok megjelenítési minőségére. Csakhogy néhány vállalat már elkezdett nagyobb képfrissítési rátát alkalmazni (90 vagy 120 Hz), igaz, egyelőre főként gamer mobiloknál, miközben a Samsung még megmaradt a 60 Hz-nél. Aki használt már mondjuk egy 120 Hz-es készüléket, az tudja, hogy ezeken folyamatosabb a kép például görgetésnél.

Néhány készülék, amelyek már nagyobb képfrissítésű kijelzővel bírnak: Asus ROG Phone, Asus ROG Phone 2, Nubia Red Magic 3, OnePlus 7 Pro, Razer Phone, Razer Phone 2, Sharp Aquos R3, illetve az újabb iPad Pro táblagépek.

2. Ütősebb főkamera

A Samsung még mindig az élvonalban van mobilos fotózásban, de amíg a konkurencia évről évre újít valami nagyot, addig ők kicsit talán belekényelmesedtek a helyzetükbe. A Note 10 mobilok ugyanazt a 12 MP-es, 1/2.55″-os, variálható rekeszértékű kamerát kapták, ami az S9 szériában, a Note 9-ben és az S10 szériában is megtalálható. Sőt, ha a variálható rekeszértéket nem számoljuk, akkor már az S8-ban és a Note 8-ban is szinte ugyanez a kamera volt, amelyek már 2-2,5 éves modellek. A nagy váltást valószínűleg az S11-re tartogatják, így viszont ez a része az új Note-nak nem lett valami izgalmas.

Samsung Galaxy S9+

Persze félreértés ne essék, nem a 40+ megapixeles felbontást hiányoljuk, de jó lenne például egy nagyobb (fizikai) méretű szenzor. Azt pedig érdemes megjegyezni, hogy egyik másik gyártó sem alkalmaz még változtatható rekeszértéket, tehát ebben így is a konkurencia előtt járnak.

3. Nagyobb optikai zoom

Az elmúlt egy évben betörtek a piacra a periszkópos zoom kamerák, amelyek 5-szörös optikai zoomra képesek. Egyelőre a Huawei P30 Pro és az Oppo Reno 10x Zoom Edition rendelkezik ezzel a megoldással, de pár hónapja a Samsung is bemutatott egy ilyen technológiát. Sajnos azonban ez még nem került be a Note 10 mobilokba, így maradt a 2-szeres veszteségmentes nagyításra képes 12 MP-es telefotó kamera (igaz, kicsit nagyobb lett a rekeszértéke).

Normál fotó, hagyományos 2x zoom és az új 5x zoom

4. 20W-os vezeték nélküli töltés

A Xiaomi idén nagyot újított a Mi 9-cel, ugyanis a mobil megkapta a világ leggyorsabb, 20W-os vezeték nélküli töltési technológiáját. Voltak róla pletykák, hogy ezt a Samsung is átveszi, ám sajnos nem jöttek be. A Note 10 12W-ot, a Note 10+ pedig 15W-ot támogat.

5. Jack csatlakozó

A jack csatlakozó eltűnése okozta talán a legkisebb meglepetést a Note 10 mobilok bemutatóján, ezt már régóta pletykálták, és nem igen volt ellentmondás a források között. Nyilván sokan sajnálják, de érthető a dolog, egyre elterjedtebbek a vezeték nélküli megoldások, és szinte minden gyártó leszámolt már a hagyományos audio kimenettel a csúcsmobiljai esetében. A Samsung így is a legtovább tartott ki a nagyobb márkák közül.

5+1. “Kikapcsoló gomb”

Ez igazából csak egy érdekesség, ami eléggé meglepő. A bekapcsoló gomb hosszú megnyomására már a Bixby jön elő (mivel ennek elvették a dedikált gombját). Bármilyen hosszan nyomhatjuk, nem fog megjelenni a kikapcsolásra szolgáló menü. A Note 10 mobilokat úgy lehet kikapcsolni, hogy az értesítési sávot lehúzzuk, és itt lesz egy plusz opció, ami erre szolgál. (Illetve ha a hangerő le és a bekapcsoló gombot egyszerre nyomjuk meg hosszan, akkor is kikapcsolható.) Frissítés: szerencsére vissza lehet állítani, hogy hosszú nyomára a kikapcsoló menü jöjjön elő.

 

Ezek mellett még említést érdemel, hogy a sima Note 10 gyakorlatilag egy butított verzió lett, ebből néhány dolog kimaradt a fentieken kívül is. Nincs Micro SD bővítési lehetőség, a kijelző “csak” Full HD-s, lassabb töltést támogat, stb. Persze így is egy kiváló csúcstelefon, és az egyik legkisebb eddigi Note mobil, ugyanis a 6,3 colos kijelző körül szinte alig van káva. A Note 10+ pedig egy igazi nagyágyú lett rengeteg csúcstechnológiával, és a legjobb elérhető hardverrel, tehát nem igazán lehet erre sem panaszunk, legfeljebb az árára.

Íme a magyarországi árak:

  • Samsung Galaxy Note 10 256GB: 329.990 Ft
  • Samsung Galaxy Note 10+ 256GB: 379.990 Ft
  • Samsung Galaxy Note 10+ 512 GB: 414.990 Ft

Magyarországon 2019 augusztus 23-tól lesznek elérhetőek a mobilok Fénylő Fekete és Fénylő Prizma színekben.

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid