Már 5G-s lesz a Huawei következő csúcshardvere, a Kirin 985

0

Egy hónappal ezelőtt kezdtek keringeni azok a szóbeszédek, melyek szerint a Huawei Mate 30 lehet az első olyan okosmobil, aminek a belsejében EUV gyártási eljárás révén készült processzor van. Tajvani szóvivők most megerősítették ezt a hírt, ráadásul az új csúcslapka 5G modemmel kerül majd tömeggyártásra, így kvázi minden jövőbeni Huawei zászlóshajó képes lesz kihasználni a születőfélben lévő új hálózati infrastruktúrát. 

Az új, 7 nanométeres csíkszélességű processzor, ami az eddigiek alapján Kirin 985 névre fog hallgatni, FC-PoP (FlipChip Package-on-Package) metódus révén kerül majd legyártásra, ami lehetővé teszi a tranzisztorok vertikális halmozását. Ezt kombinálják az Extreme UltraViolet eljárással, amelynek köszönhetően a tranzisztorsűrűség 20 százalékkal fog növekedni. így jelentősen nőni fog a chipset teljesítménye az elődhöz képest, miközben csökken az energiafogyasztás.

A lapkakészlet gyártása valamikor az idei év harmadik negyedében kezdődik. Fontos, hogy a Huawei már októberben rendelkezzen készletekkel az új lapkából, hiszen azok kelleni fognak a Mate 30 mobilokba. Pletykák szerint a kínai gyártó szeretné az Apple A13 lapkáját lenyomni a saját megoldásával.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid