6 GB RAM-mal és 18:9-es kijelzővel jön a Honor V10

3

A Huawei jelenlegi nagyágyúi a Mate 10 család tagjai, ám lehet, hogy a gyártó tarsolyában lapul még egy utolsó meglepetés erre az évre. Talán egy valódi ár/érték arány bajnok, mint amilyennek a Honor V10, vagy más néven a Honor 9 Pro is tűnik. A készülék a TENAA oldalán tűnt fel, ami azt jelenti, tudunk róla ezt-azt, és vélhetően az érkezése sem várat már sokat magára. 

Egy 6 hüvelykes masinával állunk szemben, amelynek kijelzője az idén oly trendi 18:9-es képaránnyal bír. Egy OLED panelről beszélünk, a gyártó pedig a BOE nevű kínai manufaktúra. Érdemes megjegyezni őket, mert állítólag az Apple fontolgatja, hogy a jövőben őket tegye meg első számú beszállítójának, már ami az OLED megjelenítőket illeti.

Visszatérve a telefonra, a belső erőt egy Kirin 970 lapkakészlet, valamint nem kevesebb, mint 6 GB RAM biztosítja, a szoftveres környezet pedig Android 8.0 Oreo rendszerre épül, természetesen a már elmaradhatatlan EMUI interfész szintén 8.0-s verziójával. A belső tárhely kiszereléstől függően lehet 64, de akár 128 GB-os is. A pontos akkumulátor kapacitás egyelőre ismeretlen, de az biztos, hogy a telefon támogatni fogja a 22.5W-os gyorstöltést.

A készülék hátlapjára duál kamerarendszer kerül 16, illetve 20 megapixeles érzékelőkkel, tehát lényegében ugyanazt az apparátust kaphatjuk (csak Leica jelzés nélkül), bár lehetséges, hogy néhány szoftveres extráról le kell majd mondanunk.

Az ár állítólag 450 dollár körül alakulhat, ami kedvezőbb, mint a Mate 10 mobilok árcédulája. A készülék bemutatója december 5-én kerülhet megrendezésre Londonban, és Európában Honor 9 Pro néven futhat majd a mobil.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid