7 év után megegyezett az Apple és a Samsung

0

Lezárult egy fejezet a két cég történetében, akik még 2011-ben kezdték a háborút, mikor is az Apple beperelte a dél-koreai vállalatot a szabadalmaik jogtalan felhasználásáért.

Az ügy hatalmas port kavart, és a bíróság 2012-ben hirdette ki az ítéletet, amelyben a Samsungot 1.05 milliárd dollár megfizetésére kötelezték. A Samsung természetesen fellebbezett, és azóta is folyamatosan húzódik az ügy.

Idén is született döntés az ügyben, hiszen májusban 529 millió dollárt ítéltek meg az Apple-nek, amely egyik cégnek sem tetszett. Az Apple kitartott az 1 milliárdos követelés mellett, míg a Samsung mindössze 28 milliót tartott volna jogosnak. Érdekesség, hogy csak a Galaxy S készülék miatt 77 millió dolláros büntetést kapott a Samsung.

A Galaxy S kifejezetten sokat hozott az Apple-nek

Ennek ellenére nagyon úgy tűnik, hogy zárt ajtók mögött sikerült rendezniük a viszályt, és peren kívül megegyeztek egymással, mivel mindkét fél jelezte ezt a bíróság felé. Sajnos az összeg így nem került nyilvánosságra, pedig biztosan arcpirítóan magas lett.

Így végül lezárult a techvilág egyik legnagyobb pere, amely iszonyatosan sok energiát és pénzt emésztett fel mindkét oldalról. Persze ha valaki azt hinné, ezek után szent lesz a béke, az nagyon naiv, hiszen biztosak lehetünk benne, lesz még hasonló eset a jövőben is.

Forrás: Androidpolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid