8 Samsung mobilnak halasztják el az Oreo frissítését

0

A Samsung elég sokat szívja a fogát az Android Oreo frissítések miatt, úgy látszik nem olyan egyszerű kivitelezni ezt a feladatot, mint ahogyan elsőre becsülték az ott dolgozók. A zászlóshajók esetében rendben lezajlott a frissítés, ami után jönnének az olcsóbb mobilok, ám akad pár telefon, amire csak decemberben jut el a kekszes rendszer.

Indiai források szerint nyolc készülék és a tulajdonosaik kénytelenek lesznek az év utolsó hónapjáig türelemmel lenni, hogy részesüljenek az Android Oreo rendszer jóságaiból. A következő mobilokról volna szó: Galaxy A9 Pro, Galaxy C7 Pro, Galaxy C9 Pro, Galaxy J7 (2017), Galaxy J7 Neo, Galaxy On5 (2016), Galaxy On7 (2016) és a Galaxy On7 (2018). Szóval ezeknek a masináknak a Mikulás vagy a Jézuska hozza majd az új rendszert, és az értesüléseket a Samsung is megerősítette.

Ha már az adott helyzeten nem tud változtatni, legalább a respektet nem veszítette el a gyártó, ami egyáltalán nem tagadta a csúszást. Más eszközök, mint a Galaxy Tab S3 vagy a Galaxy Tab A 2017-es kiadása, illetve a Galaxy J7 Max valamikor augusztus és november között frissülhetnek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid