9 új funkciót ad az Androidhoz a februári Feature Drop

0

A Google olyan új Android funkciókat vezetett be, amelyek sanszosan meg fogják könnyíteni sokak életét. A februári Feature Drop 9 új lehetőséget foglal magában, amelyek legtöbbje valamilyen módon a mesterséges intelligenciához köthető, mások pedig meglévő opciók továbbfejlesztett változatai. Érdemes megemlíteni, hogy az újdonságok nem minden régióban és nem minden készüléken lesznek elérhetőek egyből, illetve egyáltalán, de erre a Google is figyelmeztet bennünket.

Az egyik újdonság, hogy ha üzeneteket küldenek nekünk, akkor a mesterséges intelligencia asszisztens összefoglalhatja azok tartalmát, akkor is, ha egy csoportos beszélgetésből származnak, ezután pedig kontextustól függően műveleteket javasolhat. Egy érintéssel gyors hívást kezdeményezhetünk, vagy elküldhetjük az útvonalunkat egy másik félnek, a várható érkezési időnkkel együtt. Rendkívül hasznos lehetőségek ezek, ha úton vagyunk, netán autót vezetünk.

Az MI mostantól képes leírni egy online képet, fényképet vagy egy üzenetbe ágyazott fotót a látássérültek számára. A Lens mostantól még jobban szolgál majd bennünket, a készüléket a környezetre irányítva a TalkBack funkció hangosan felolvassa majd a kapcsolódó információkat.

A Geminivel mostantól közvetlenül az Üzenetek alkalmazásból tudunk párbeszédet kezdeményezni, a Google chatbotja bármikor rendelkezésünkre áll. A Google Dokumentumok mobil verziója pedig egy új kijelölési lehetőséget kap, amellyel a fontosabb szövegeket ki tudjuk emelni, és jegyzeteket is társíthatunk hozzájuk.

A Spotify más eszközökre történő kivetítését mostantól az értesítési sávból is menedzselhetjük, akárcsak a YouTube Musicot. Zökkenőmentesen lehet váltani az eszközök között, amelyek hangerejét akár menet közben is szabályozhatjuk. Lényegében ez ugyanaz, mint amit a Spotify Connect kínál, de ezekhez a műveletekhez már nem muszáj megnyitni magát az appot.

A Fitbit alkalmazás mélyebb integrációt kap más egészségügyi adatbázisokkal, így az összes egészséggel kapcsolatos statisztikánkat egy helyen tudjuk megnézni, származzanak azok egy Oura Ring okosgyűrűből, az AllTrailsből vagy a MyFitnesspalből, stb.

Az okosórákra fejlesztett Wear OS rendszerről sem feledkeztek meg. A Wallet alkalmazás mostantól támogatja a beszálló-, a tagsági és hűségkártyákat, koncert és színház jegyeket, stb. Az okosórás változat mostantól teljes értékű appnak tekinthető, ugyanazt hozza, mint a mobilos verzió. Az órás Google Térkép pedig ezentúl megjeleníti a tömegközlekedési útvonalakat is, így tudni fogjuk, hogy mikor kell leszállni egy adott járműről, és a készülék képes lesz elvezetni bennünket az úticélunkhoz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid