Fotókon pózol a Samsung Galaxy J4 (2018)

0

A Samsung a hónap folyamán várhatóan nem kevesebb, mint négy új Galaxy J szériás okostelefonnal fog meglepni minket, amelyek közül a Galaxy J4 lehet a legkedvezőbb áron kapható. A telefon először februárban tűnt fel, amikor tesztelték, most pedig valaki fotókat készített róla. 

Úgy látszik, a készülék már nagyon közel lehet a starthoz, hiszen újabb hivatalnál járt kötelező köröket a mobil, ezúttal a tajvani NCC-től kapott forgalomba kerüléshez szükséges engedélyeket. A telefon hardveres alkotóelemeinek listázása mellett az intézmény fényképeket is készített az érkező szerkezetről.

Nem érdemes atomerőműre számítani, ezen a vason igencsak szaggatna Tony Stark Pénteke, de azért a négymagos, 1.4 GHz-re skálázott Exynos processzor, a 2 GB RAM, valamint a 16 GB-os belső tárhely a visszafogott, mindennapos használathoz elegendő lehet. Egy szenzort használó kamerákat látni a képeken, de róluk egyelőre nem tudni többet.

A Galaxy J4 (2018) duál-SIM támogatással rendelkezik, és már gyárilag Android 8.0 Oreo rendszert fog futtatni. A telefonról nem marad el a jack aljzat, és persze fel lesz vértezve a szokásos kapcsolódási lehetőségekkel.

Érdemes megemlíteni, hogy a tajvani hivatal egy másik középkategóriás Samsung okostelefonról is említést tesz, ez pedig nem más, mint a Galaxy J6 (2018). Ha minden igaz, cikkünk főszereplője és a Galaxy J6 (2018) egyszerre fog startolni.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid