Szétszerelték a OnePlus 6-ot

0

Az iFixit csapata ismét akcióba lendült, ezúttal a OnePlus 6 esett áldozatul mindent szétszerelő kezeiknek. Mondjuk amihez ők hozzányúlnak, azt össze is lehet rakni, nem úgy mint Zack Nelson esetében… Miután ripityára szétkapták a készüléket, az alábbi megállapításokra jutottak.

A telefon legfőbb ékessége és egyben legnagyobb gyengesége az üveg burkolat, mivel nehezíti a szerelést, és egyben sérülékenyebbé teszi a gyönyörű mobilt. Persze nem volna helyénvaló elhallgatni a tényt, mely szerint a OnePlus 6 hátlapjának eltávolítása sokkal könnyebben megy, mint más üvegborítású telefonok esetében.

Az első dolog, amivel találkozhatunk munkánk során, az akkumulátor, ami szemlátomást könnyen eltávolítható. Akinek hosszú távú tervei vannak ezzel a telefonnal, biztosan örül ennek, hiszen a telepek fáradnak el legelőször egy okostelefon belsejében. Ennek a cseréje tehát relatíve könnyen kivitelezhető.

A szerelők elérkezvén az alaplaphoz, több olyan apró komponensre lettek figyelmesek, amelyek a készülék vízállóságát igyekeznek fokozni. Ez már csak azért is érdekes, mert a telefonnak nincs hivatalosan semmilyen IP szabvány szerinti ellenállása. Természetesen inkább azt javasoljuk, ne kísértsd a sorsot, néhány kisebb vízfröccsenés talán nem okozhat gondot, de azért búvárkodni ne ezzel a mobillal menj. Az iFixit erényként említi, hogy számos alkotóelem moduláris, és akár egyenként cserélhetőek.

Igazán bajba akkor kerülhetsz, ha eltöröd a kijelzőt. Az AMOLED megjelenítő ragasztva van, és rengeteg ragasztóanyagot használtak fel a gyárban azért, hogy a helyén maradjon. Ez pokolian megnehezíti a javítási folyamatokat, szóval a kijelző cseréje nem dilettánsoknak való munka. Éppen ezért a javíthatósági skálán 10 pontból csak 5-öt kapott a OnePlus 6. Összehasonlításképpen a OnePlus 5T és 5 készülékek 7 pontot kaptak, bár ebben nagy szerepet játszott az alumínium hátlap. Ha úgy érzed, nem tudsz úrrá lenni a benned lakozó elektroműszerészen, érdemes a lenti forráslinkre kattintani a szerelés további részleteiért. A többieknek a szokásos mantrát tudjuk csak ismételni: tok, üvegfólia. :D

Forrás: iFixit

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid