A Qualcomm kiállt a 4K-s mobilok mellett!

1

A 4K felbontás már túlzás az okostelefonok kijelzőjére, legalábbis sokan ezt mondják, hiszen egy bizonyos pixelsűrűség felett már tényleg nem látni semmilyen különbséget. A legtöbben beérik a Full HD-vel is, és inkább hosszabb üzemidőt szeretnének. A Qualcomm szerint azonban igenis van értelme még tovább növelni a mobilok pixelszámát. Íme az indoklás!

Sokan már a QHD (2560×1440) felbontást is sokallják, bizonyos gyártók – mint például a Sharp és a Samsung – mégis egyre többet és többet akarnak. A mobilprocesszorok tervezésében élen járó Qualcomm úgy határozott, kiáll a felbontásnövelés mellett, és konkrét érveket sorol fel arra nézve, mi értelme is van a 3840×2160-as paneleknek, amik néhány 2015-ös okostelefonban már valószínűleg ott lesznek. A chipsetgyártó nem igazán hisz ebben a Retina dogmában, és úgy gondolja, hogy a 300 ppi önmagában nem elég, az emberi szem harminc centis távolságból még igenis megkülönbözteti a képpontokat egymástól, egészen 573 ppi-ig.

4k-resolution

Ugyanakkor a megnövelt követelmények mellett is eljön az a pont, ami után a szem nem érzékel, de az elme igen. Nem látjuk konkrétan, hogy a nagyobb felbontású kijelző jobb, de érezzük. Továbbá a gyártó szerint amíg az Ultra HD nagyon gyilkos tud lenni egy 5 colos kijelzőn a maga lehengerlő 881 ppi-s képpontsűrűségével, addig ugyanez egy 10 colos tableten már csak 440 ppi, ami ugyan magas szám, de mégsem olyan jó, mint amit a mostani QHD-s telefonokon megszokhattunk. Ráadásul egyre több készülék képes 4K-ban rögzíteni, aminek a megjelenítéséhez megfelelő kijelzők is szükségesek, szinte minden méretben (TV-k, monitorok stb.). Tehát mindenképpen van értelme növelni a felbontást – legalábbis szerintük.

És szerinted?

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid