Alcatel és Huawei telefon is van azon készülékek között, amelyek átlépték a sugárzási határértéket

0

A fajlagos elnyelési tényező azt jelzi, hogy az emberi szervezet mennyi rádiófrekvenciás sugárzást nyel el mobiltelefon használat közben. Ennek az értéknek nyilván van egy olyan szintje, ami még egyáltalán nem jelent veszélyt az egészségre, és ezt az erre szakosodott laboratóriumok, hivatalok vizsgálják. A Franciaországban székelő ANFR kimutatása szerint akadtak olyan mobilok idén, amelyek túllépték az engedélyezett mértéket, és volt köztük ismert gyártó készüléke is.

Az idei év első felében a hatóság 51 okostelefont tesztelt, amiknek a java sikeresen át is ment a próbatételen, viszont nyolc mobil fennakadt a rostán. A gyártók természetesen adnak az ilyen eredményekre, és utólag szoftverfrissítéssel sikeresen orvosolták a problémát hat telefon esetében. Amennyiben a sugárzás nem redukálható, úgy az adott szerkezetet kivonják a forgalomból, mint ahogyan történt a maradék két modell esetében.

A szabályozás szerint az elfogadható fajlagos elnyelési tényező 2W/kg az EU-ban, de szerencsére a legtöbb mobiltelefon meg sem közelíti ezt a mennyiséget. A 43 sikeresen vizsgázó telefon átlagosan 1.16 W/kg sugárzást bocsátott ki, ám a készülékek között volt olyan is, amelyiknél mindössze 0.6 W/kg volt ez a mennyiség. Mint az itt közzétett listán is látható, bár akadnak kvázi ismeretlen gyártok is, pár név ezek közül a mobilok közül jól ismert nálunk is. Az engedélyezett mennyiséget eredetileg átlépte a Huawei Honor 8 és az Alcatel Pixi 4 is, de mint az látható, aggodalomra semmi ok, a gyártók szoftverfrissítéssel orvosolták a problémát, és sikeresen lecsökkentették a készülékek sugárzását. Bővebb listát itt találsz az adatokról.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid