Android 9.0-val és QHD+ kijelzővel jön a Sony Xperia XZ3

0

Egy vadonatúj Xperia okostelefon tűnt fel az egyébként rendkívül népszerű GFXBench elnevezésű szintetikus applikáció adatbázisában. Ha az itt látható adatok nem tévesek, akkor nem mással van dolgunk, mint a Sony Xperia XZ3 készülékkel, amelynek létezéséről korábban már tanúskodott néhány állítólagos kiszivárgott fotó.

Szóval a japán gyártó munkatársai közül fogta valaki az egyik prototípust, és lefuttatta rajta a már említett benchmark programot, fellibbentve a fátylat néhány fontosabb hardveres jellemző felett. A mobil modellszáma H8416, és a jelenlegi generációnál kicsit nagyobb kijelzőt kapott, amelynek képátlója 5.9 col, a képaránya pedig 18:9, akárcsak az Xperia XZ2 esetében. Ami viszont komoly változás a mostani modellhez képest, hogy a kijelző felbontása 2880×1440 képpont, így aztán az állítólagos XZ3 olyanokkal kerülhet egy ligába, mint a Galaxy S9 széria, vagy netán a HTC U12+.

A japánok készülőfélben lévő telefonja duál kamerát kaphat a hátlapjára, de sajnálatos módon a tesztprogram csak az elsődleges érzékelő felbontását teszi közszemlére, ami az itteni listában 19 megapixel. Abban az esetben, ha az itt látható adatok pontosak, akkor könnyen lehet, hogy egy olyan képrögzítő apparátus kerül a készülék hátoldalára, mint az Xperia XZ2 Premium esetében. Ha ez így helytálló, a másodlagos érzékelő felbontása 12 megapixel lehet. Akárhogy is, a megjelenítő felőli oldalon egy 13 megapixeles szenzor foglal helyet, legalábbis a GFXBench szerint.

Ami a burkolat alatti birodalmat illeti, a trónon 2018-hoz méltó módon egy Qualcomm Snapdragon 845 lapkakészlet ül, udvartartásához pedig Adreno 630 GPU, valamint 6 GB RAM tartozik. A tesztek alapján a belső tárhely mérete 128 GB lesz, ami nagy valószínűséggel utólag bővíthető marad egy micro SD kártya segítségével. A mobilon a benchmark ideje alatt Android 9.0 futott, vélhetően a végleges változaton is már gyárilag ez a rendszer fogad minket az első bekapcsolás után. Egyelőre még nem tudjuk a Sony milyen terveket dédelget a felsőkategóriás okostelefonjai számára, de az idei IFA kiállításon felbukkanhat a vadonatúj prémium készülék.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid