Android appokat is futtatna a Microsoft hajlítható Surface gépe

0

A minap írtunk arról, mennyire bánja már Bill Gates, hogy anno hagyta az Android rendszert oly módon teret nyerni, hogy a saját telefonokra szánt operációs rendszerük szinte teljesen eltűnt. Talán emiatt, vagy éppen más okokból kifolyólag, de olyan eszközön dolgozik a redmondi óriás, ami képes lenne Android alkalmazásokat futtatni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy hajlítható Surface variánsról van szó, melyen állítólag már nagyon régóta dolgoznak a Microsoft szakemberei.

Korábban is lehetett hallani a Microsoft hajlítható telefon/tablet készülékéről, de hogy eddig nem rukkoltak vele elő, talán nem véletlen, tekintve milyen nehezen indul a Samsung Galaxy Fold, illetve a Huawei Mate X karrierje. A korábbi Surface mobil és Andromeda koncepció úgy fest, eltűnt a sosem megjelenő fejlesztések kukájában, de a Centaurus nevű projekt nagyon is él, erről fogunk beszélni az alábbi pár sorban. A fejlesztést rejtő masina nem okostelefon lesz, hanem inkább számítógép, leginkább egy táblagéphez állhat a legközelebb, a neve pedig Surface PC, ha minden igaz.

A készülék koncepciója (Fotó: The Verge)

Az IHS Markit elemzője szerint a készülék valamikor 2020 első felében debütálhat, mégpedig két teljesen különálló képernyővel, ezek egyébként 4:3 képarányúak, míg a masina kihajtva 9 colos képátlóval büszkélkedhet. A Microsoft már állítólag rendelkezik működőképes prototípusokkal, ezek a szerkezetek Windows Core OS-t futtatnak, egy olyan verziót, ami képes boldogulni a két megjelenítő kezelésével. A szerkezet lelke egy Intel Lakefield processzor lenne, amin valamilyen LTE, esetleg 5G modem is helyet foglalna. Ha lehet hinni a forrásoknak, a Microsoft gépe képes lesz az Android alkalmazások futtatására, de iCloud támogatásra is lehet számítani.

Állítólag a redmondi cég szerint van jövője a hajlítható eszközöknek, ám egyelőre sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy a felhasználók kezébe lehessen adni ezeket. Fontos tudni azonban, hogy az IHS megkeresésére sem voltak hajlandóak a Microsoft emberei a cikkben szereplő Surface gépről bármit is elárulni, így hivatalosan senki sem erősítette meg a fejlesztés létezését. Szóval ne vigyük messzire azokat a bizonyos fenntartásokat, hiszen cseppet sem biztos, hogy a készülék valóban megjelenik egyszer. Nektek egyébként mennyire jön be a Microsoft állítólagos fejlesztése?

Forrás: Forbes

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid