Egyre több gond van az Android Oreo frissítésekkel

0

A felhasználók általában tűkön ülve várják a legújabb rendszert a mobiljukra, pedig az nem is feltétlenül hoz javulást, ráadásul mostanában egyre több panasz érkezik azoktól, akik már az új verziót használják.

A legfrissebb Android verzió jelenleg az Oreo, és egyelőre csak a készülékek alig több mint 1%-án fut ez a változat. Ahogy ez lenni szokott, a többiek irigykedve várják, hogy vajon megjelenik-e az ő kütyüjükre, és ha igen, akkor mikor. Pedig az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy számos készülékkel probléma volt, amire kiadták.

A Xiaomi Mi A1-en például többször is le kellett állítani a frissítést, hiszen nem csak elsőre, de még másodjára is gondok voltak a szoftverrel. Gyors merülésre panaszkodtak, illetve az ujjlenyomat-olvasóval is problémák akadtak az új verzión.

Nemrég a Samsung is bejelentette a Galaxy S8 és S8+ készülékekre, majd nem sokkal utána visszavonták a frissítést. Itt a telepítés után néhány tulaj véletlenszerű újraindulásokra panaszkodott, amit a Samsung azóta is vizsgál.

A Pixel telefonok háza táján sem sokkal jobb a helyzet, mivel a legújabb februári frissítés óta itt is gondok vannak. A fórumokon nagyon sokan panaszkodnak a telefonok forróságára, és az akkumulátoridő romlására.

Meg kell említenünk a Sony-t is, hiszen már több készülékükön is az Oreo fut, ám felőlük jóval kevesebb panaszt hallani, mint a többi gyártó készülékeiről. Igaz a legújabb hírek szerint az XA1-es modellekről eltűnt az éjszakai mód a frissítés után, de mint kiderült ez nem hiba, hanem egyszerűen így döntött a gyártó, pedig sokan használták a funkciót.

Kérdéses tehát, hogy megéri-e annyira várnunk a legújabb verziókat, pláne ha jelenleg egy jól működő rendszert használunk. Érdemes-e a gyártóknak versenyezni, és minél gyorsabban kiadni a frissítéseket. Érdemes-e rögtön feltelepítenünk, és megkockáztatnunk az ezzel járó negatívumokat.

Sajnos a legtöbben azonnal rányomnak a frissítésre, felvállalva a bétateszter szerepét, hiszen a mai időben már nem jut annyi ideje a cégeknek a tesztelési fázisra. Nem véletlen ez, hiszen mind a konkurencia, mint a felhasználók hatalmas nyomást gyakorolnak rájuk.

Ezen a téren egy kicsit fejlődni kellene, mert véleményünk szerint ez jelenleg senkinek nem jó. Sem a gyártók hírnevének nem tesz jót, sem pedig a felhasználók nem profitálnak belőle. Reméljük, hogy a jövőben ez kiforr majd, hiszen ha valahol, akkor itt bizony lehetne egy kicsit tanulni az Apple-től.

Napidroid

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid