Áremelésre kényszerülhet a Samsung, emiatt az iPhone-ok is többe kerülhetnek

0

Egy friss jelentés szerint a Samsung bőszen harcol a globális chiphiánnyal, ám a küzdelemben végül arra kényszerülhet, hogy megemelje az alkatrészek árait. Az áremelkedés akár 20 százalékos is lehet, és természetesen ennek hatásai lesznek a különböző termékek vételárára is.

Arról már valószínűleg mindenki hallott, hogy jelenleg az egész bolygót egy úgynevezett globális chiphiány nevű jelenség gyötri, nem csupán a számítástechnikai vagy a szórakoztató elektronikai cikkek, hanem az autók világában éreztetve hatásait. Ez a probléma még velünk marad egy darabig, az olyan nagy koponyák is, mint az Intel vezetője, még hosszú évekig tartó ínséges időket jósolnak.

Minden gyártó a maga módján veszi fel a harcot a jelenséggel, a Bloomberg jelentése szerint a Samsung például kénytelen lesz megemelni az általa gyártott alkatrészek – chipek – árát, esetenként akár 20 százalékkal. Ez pedig nem csupán a Samsung márkájú készülékek árát fogja megdobni, mivel rengeteg partnernek szállít mindenféle alkatrészeket. A listán többek között az olyan nagy konkurensek is ott vannak, mint az Apple.

Kár lenne átkozni a Samsung döntéshozóit, mivel a gyártó az elmúlt években a különböző alkatrészek árait relatíve stabilan tartotta. Most viszont kutyaszorítóba kerültek, az ukrajnai háborús helyzet, a kínai koronavírus-lezárások, az alkatrészellátásban jelentkező hiányok és fennakadások kényszerítik arra a céget, hogy emeljen a költségeken. Az olyan anyagilag jól eleresztett partnerek, mint az Apple, inkább fizetni fognak, semmint veszélybe kerüljön mondjuk az iPhone 14 startja. Viszont így jó eséllyel az almás csapat is árat fog emelni…

Az, ha a Samsung 20 százalékkal drágábban adja az általa gyártott alkatrészeket, még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy maguk a termékek is ennyivel drágábban kerülnek a boltok polcaira, ám az áremelés elkerülhetetlen lesz.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid