Asphalt 9 – Érkezik a nagy sikerű játék folytatása

0

A Gameloft elkészítette a közkedvelt Asphalt sorozat következő részét, amiben már konzolszerű élményt ígérnek a játékosoknak.

Az Asphalt 9: Legends már letölthető iOS-re, igaz egyelőre még csak a Fülöp-szigeteken elérhető, viszont ott ingyenes a letöltés. Ígéretük szerint hamarosan megjelenik a Play Store-ban is, így az Android rendszert használók is kipróbálhatják majd.

Igazi úttörő játék lehet, hiszen bár az előd sem volt csúnya, a folytatás még magasabbra teszi majd a lécet. Részletes járműveket ígér, HDR-rel felturbózott grafikát, kidolgozott pályákat és valósághű effekteket kapunk majd.

A játékosok több mint 50, a már való világból ismert sportautót próbálhatnak majd ki, illetve kedvük szerint változtathatják majd azok festését. Karrier módot is kapunk, ahol több mint 60 szezonon keresztül játszhatunk, és akár 800 versenyen is részt vehetünk.

Az irányítás is változáson ment át, mivel egy úgynevezett Touch Drive technológiát építettek a játékba, ami lényegében egy automata mód lesz, de amennyiben túl könnyűnek találjuk ezt, természetesen lesz mód a manuális váltó használatára is.

Forrás: Phonearena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid