A kínai kormány szerint kifejezetten káros, hogy a gyerekek sok időt töltenek el online, ide tartoznak a játékok és a különféle közösségi oldalak is. Ezért igyekeznek…
A kínai kormány szerint kifejezetten káros, hogy a gyerekek sok időt töltenek el online, ide tartoznak a játékok és a különféle közösségi oldalak is. Ezért igyekeznek…
Az Android 12-vel bevezetésre kerül a Google új, Material You dizájnelve, ami kissé átszabott, frissített kinézetet jelent, illetve egy ehhez kapcsolódó nagy újítás az aktuális háttéképhez…
Az utóbbi évek legkisebb kijelzőjével szerelhetik a Galaxy S22-t, legalábbis a Galaxy S szérián belül, így egy meglehetősen kompakt csúcsmobilt kapunk, és értelmet nyernek a kisebb…
Újabb információk érkeztek a Galaxy S22 széria akkumulátoráról, ezúttal az alap modell esetében lepleződött le a kapacitás, és sajnos az elődhöz képest kisebb lesz a telep,…
A Huawei töretlenül frissíti a korábbi készülékeit az új rendszerre, és a napokban elérték a 100 milliós számot, ami egy igen jelentős mérföldkő. A Huawei fogyasztói…
A Xiaomi Mi 11 Lite 5G egy kifejezetten jól sikerült, vékony, divatos készülék, ami kapható már egy ideje Európában, most viszont érkezett egy enyhén módosított verzió Xiaomi…
Végre megtört a jég, és egy NFC-s okoskarkötőt is elhozott a Xiaomi Európába, ami nem más lett, mint a népszerű Mi Smart Band 6 spéci verziója. A…
A Xiaomi egy bő hónapja mutatta be új táblagépeit, a Pad 5 modelleket Kínában, most pedig végre megtörtént a nemzetközi debütálás is, amelynek során kiderültek az…
A Xiaomi bemutatta új csúcsmodelljeit, a 11T készülékeket, amelyek Európában is megjelennek, ráadásul jóval kedvezőbb áron, mint amennyibe általában egy zászlóshajó kerül. Íme a fontosabb részletek!…
A Huawei Mate 50 széria érkezése körül még elég sok a homály, de jelen állás szerint talán a következő év elején jönnek a mobilok. Addig még…