Az elmúlt időszakban elég sok szó esett az Exynos chipekről, és nem éppen pozitív kicsengéssel, ugyanis sokan zokon vették, hogy a Samsung saját lapkájával szerelt Galaxy…
Az elmúlt időszakban elég sok szó esett az Exynos chipekről, és nem éppen pozitív kicsengéssel, ugyanis sokan zokon vették, hogy a Samsung saját lapkájával szerelt Galaxy…
Nemrég bemutatták a Redmi első önálló okoskarkötőjét, ami egyszerűen csak a Redmi Band nevet kapta. Eleinte elég kevés volt róla az infó, most viszont már működés közben…
Az utóbbi pár évben a notchos és a kameralyukas megoldások hódítottak az okostelefonok között, és bár ezek sem rosszak, sokan nem szeretik, ha belelóg valami a…
A legerősebb globális piacra szánt csúcsmobilok mellett a középkategóriás modelleket is rangsorolta az AnTuTu a teljesítményük alapján. Ez a lista ráadásul nem csak az egyes készülékek…
A kínai piacra vonatkozó toplista után az AnTuTu kiadott egy másikat is, amelyen már a nemzetközi modellek szerepelnek, így jóval több az ismerős készülék. Nézzük, melyek…
A Google-nek van egy remek fejlesztése, ami már megjelent néhány éve, és sokkal egyszerűbbé, gördülékenyebbé teszi a frissítési folyamatot, ám a legtöbb nagy gyártó a mai…
A Galaxy S7 és a Galaxy S7 edge 2016-ban jelent meg Android 6.0-val, majd megkapták a 7-es és a 8-as főverziót is. Az Android 8.0 2018-ban…
Az utóbbi néhány évben újra felütötte a fejét a megapixelháború az okostelefonok világában, először jöttek a 48 MP-es, majd a 64 MP-es kamerák, most pedig 108…
Legutóbb a főmenü oldalát szabta át teljesen a Facebook, most pedig a menüsávval kísérletezik a közösségi oldal, a napokban ugyanis egy rakat felhasználónál teljesen váratlanul alulra…
Az a jó a Xiaomiban, hogy a régebbi telefonjai frissítését sem hanyagolja el, még akkor sem, ha nem csúcsmobilokról, hanem kedvező árú modellekről van szó. Most…