Az USA elég komoly csapást vitt be a Huaweinek azzal, hogy megtiltotta az amerikai vállalatoknak, hogy a kínai gyártóval üzleteljenek. A leginkább látványos következménye a tiltásnak…
Az USA elég komoly csapást vitt be a Huaweinek azzal, hogy megtiltotta az amerikai vállalatoknak, hogy a kínai gyártóval üzleteljenek. A leginkább látványos következménye a tiltásnak…
Már eddig is elég sok mindent hallhattunk a Samsung Galaxy S20 mobilokról, most azonban kiszivárgott egy szinte teljes specifikációs lista, amelyen egymás mellett látható mindhárom modell…
Nemrég kiderült, hogy a P40 és a P40 Pro mellett a Huawei egy harmadik zászlóshajóval is készül, ami az utóbbinál is ütősebb lesz. A harmadik készülék…
Már nagyon régóta vágyunk arra, hogy végre egységes mobiltöltők legyenek, ám eddig nem sok esélyt láttunk ennek a megvalósulására, annak ellenére, hogy az évek alatt azért…
Bár a Mi MIX Alpha megjelenését nemrég határozatlan időre elhalasztotta a Xiaomi, és egyébként sem a nagyközönségnek szánták a futurisztikus készüléket, azért érdemes lehet megnézni két most…
Még tavaly áprilisban jelentette be a Facebook, hogy átszabják a böngészős felületet, azóta pedig folyamatosan fejlesztik, csiszolják az új kinézetet, ami mostanra nagyjából el is készült,…
Eddig leginkább csak homályos rendereket és kétes eredetű koncepciókat láthattunk a Huawei P40 mobilokról, most viszont megérkezett az első valódinak tűnő sajtókép. Ezúttal tehát az alap…
Azt eddig is sejtettük, hogy nem lesz gyenge a Samsung Galaxy S20 széria legfejlettebb tagja, most viszont kiderült pár újabb részlet, így már kezd kirajzolódni, hogy…
Egy független magyar fejlesztőcsapat a 90-es évek FMV, azaz „Full Motion Video” játékainak feltámasztására tett rendkívül ígéretes kísérletet a most megjelent Hijacker Jack Android játékkal. Az…
A Huawei is nagy erőkkel adja ki a mobiljaira a friss Androidot, ezúttal a Huawei P20 és a P20 Pro mobilok vannak soron. Kínában már meg…