A hónap közepére vártuk, de a Google kisebb meglepetésünkre már most bejelentette az Android P-t, és ki is adták ez első fejlesztői előzetest. Nézzük a főbb tudnivalókat,…
A hónap közepére vártuk, de a Google kisebb meglepetésünkre már most bejelentette az Android P-t, és ki is adták ez első fejlesztői előzetest. Nézzük a főbb tudnivalókat,…
Az Ulefone T2 Pro azon kevés készülékek közé tartozik, amelyek szerény véleményem szerint jól néznek ki a kivágott kijelző ellenére is, ráadásul egy igen komoly felszereltségű mobilról…
A Facebook tavaly rendesen megkavarta a hírfolyamot, ami sokaknak nem tetszett. Több megoldást is teszteltek, amelyeknek a lányege, hogy ne csak egy hírfolyam legyen, most azonban…
Még csak nemrég mutatták be a Galaxy S9 modelleket, de máris feltűnt a Galaxy Note 9, mégpedig egy böngészőket tesztelő program jóvoltából. A HTML5Test nevű oldal…
Szerencsére véget ért a kínai újév, így újra teljes gőzzel működnek az ottani webáruházak, és az alkalomból most összeszedtünk nektek 15 filléres, de hasznos kütyüt, amiket…
Kifejlesztettek egy új vezetéknélküli töltési megoldást, amelyhez nem szükséges, hogy közel legyen egymáshoz a töltő és a készülék, akár több méretes távolságból is működik a dolog.…
A Samsung Galaxy S9 hátlapi kamerájának egyik fontos funkciója az állítható apertúra, nézzük, mit is jelent ez pontosan, és hogyan működik! A Dual Aperture technológia kétségkívül…
Valószínűleg a kamera terén fejlődött a legtöbbet a Galaxy S9 az elődjéhez képest, és az egyik legérdekesebb ezzel kapcsolatos újítás a 960 fps-es lassítás. Igaz csak…
Bár a dizájn nem változott sokat az elődökhöz képest, a Galaxy S9 modellek hoztak pár érdekes újítást, és nem sokkal a bemutató után két fontos elismerést…
A hírek szerint az LG elhalasztotta az új csúcsmobilja kiadását, ezért hivatalosan csak egy ráncfelvarrt LG V30-at mutattak be az MWC-n, ám zárt ajtók mögött egy…