A kínai Leagoo egyre népszerűbb a népköztársaság határain kívül is, és ezt a popularitást most igyekeznek tovább fokozni egy kellemes akcióval, amelynek keretein belül egy nagyon…
A kínai Leagoo egyre népszerűbb a népköztársaság határain kívül is, és ezt a popularitást most igyekeznek tovább fokozni egy kellemes akcióval, amelynek keretein belül egy nagyon…
Ha egy igazán olcsó TV-okosítót keresel, akkor érdemes vetni egy pillantást az új Alfawise A8-ra, amin már a legfrissebb Android 8.1-es rendszer fut. A készüléket a négymagos RK3229 chipset…
Az SMA Watch 2 egy különleges okosóra, ugyanis a legtöbb ilyen kütyüvel ellentétben nem kell naponta tölteni, sőt, akár 3 hétig is bírja, mindezt ráadásul úgy, hogy…
A sok kecses, vékony és törékeny okostelefon mellett jó néha látni egy masszív, ellenálló készüléket, ami nem vinnyog pár órányi használat után, hogy tedd a töltőre.…
A Geekbuyingra újabb akciós napok köszöntöttek be, több termék árát is csökkentették, ráadásul nemrég megnyitották a lengyel raktárukat is, ahonnan gyors, vámmentes szállítást garantálnak Magyarországra, ráadásul…
A Vivo NEX S (vagy NEX Ultimate) az év egyik legérdekesebb csúcsmobilja lett, hiszen ez az első olyan készülék, amire azt mondhatjuk, hogy valóban a teljes…
A Blitzwolf már itthon is elég jól hangzó márkanév lett, hiszen nagyon jó minőségű és árú termékeket gyártanak, és ez alól nem kivétel cikkünk alanya sem.…
Nincs is annál jobb, mint amikor a puccos hardverrel telepakolt méregdrága okostelefonod a nap közepén lemerül. Mondjuk valahol útközben, hogy igazán klassz legyen… Nagyon sokan úgy…
Az egyik kedvenc kínai webshopunk most épp a frissebb Xiaomi termékekből csinált egy válogatást, és némelyiket igen kedvező áron adják. Mi mással kezdődhetne a felsorolás, mint…
Korábban már írtunk egyszer erről a kis hűtő berendezésről, ami nagy segítség lehet a nyári hőségben, most viszont csökkent az ára, így már 28 dollárért a…