Az Antutu buktatta le a Samsung Galaxy S6 részleteit!

4

Pár hónapot még mindenképpen várni kell, mire megismerhetjük a Samsung következő csúcsmodelljét, ennek ellenére már eléggé felpörögtek az események a Galaxy S6 körül. Nemrég részletesen is összefoglaltuk, hogy mire lehet számítani, most azonban sokkal biztosabbnak tűnő információk érkeztek egy Antutu képernyőmentés jóvoltából.

galaxy-s6-antutu

Az első fontos részlet a készülék kódneve, ami minden bizonnyal SM-G925F lesz (az egyik változat esetében). Az operációs rendszer szerepét nem meglepő módon az Android 5.0 tölti be, amit a korábbi modellek közül az S5 már meg is kapott.

A processzor szerepét a Samsung házon belüli Exynos 7420-asa tölti majd be, ami négy Cortex-A57-es és négy Cortex-A53-as processzormagot, valamint egy Mali-T760 GPU-t jelent. Persze ez csak részben lesz igaz, hiszen mindenképpen számíthatunk majd Qualcomm processzorral érkező változatra is, amiben a bivalyerős Snapdragon 810 ketyeg majd. A RAM mennyisége 3 GB lesz, a belső tárhely pedig 32 GB-os.

Az egész információhalmazból talán az egyik legérdekesebb részlet az 5.5 colos képátló, ami jelentős méretnövekedést jelent az S5-höz képest. A felbontás QHD-s, de ez nem akkora meglepetés, kamerák tekintetében pedig egy 20 megapixeles hátlapi és egy 5 megapixeles előlapi szenzorra számíthatunk.

A Samsung Galaxy S6 bemutatójára március elején kerülhet sor, így a hivatalos információkra még várni kell, de addig is biztosan lesznek még bőven kiszivárgott hírek.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid