Az emuláció bajnoka lehet ez az olcsó, Android rendszerű kézikonzol

0

A kézi konzolok, bár nincs belőlük túl sok típus, mondhatni virágoznak, a Nintendo Switch népszerűsége töretlen, és szinte mindenki türelmetlenül várja a Steam Deck érkezését, ami a termékkategória újabb robbanását hozhatja magával. Vannak ezeken kívül is alternatívák, ám a GPD, az AYA és a többiek masinái mindennek nevezhetők, csak olcsónak nem, a kínai alternatívák pedig megfizethetők ugyan, de sokszor lelombozó a hardverük. A két világ javát egyesítheti az a közösségi finanszírozású masina, ami kellően erős hardvert, Android operációs rendszert, valamint egészen barátságos árcédulát kínál az úton-útfélen játszók számára – már amennyiben a projekt elég támogatót szerez és megvalósul.

Az AYN-ról eddig nem igazán lehetett hallani, ez a cég felel az Odin nevű Android rendszerű kézikonzol kiadásáért. A startup az IndieGogo oldalán gyűjt pénzt készüléke gyártásához, amely egyébként háromféle változatban is megjelenhet majd. A konzolok 5,98 colos, Dragontrail Glass bevonattal ellátott, 16:9 képarányú, 1920 x1080 felbontású IPS LCD képernyőt kapnának, Wi-Fi 5, Bluetooth 5,0, HDMI kimenet, USB-C port, fülhallgató kimenet és sztereó hangszóró mellett. Persze azért akad különbség is az Odin Lite, az Odin Base és az Odin Pro modellek között.

Az Odin Base és Lite változatok 4 GB RAM-mal, 64 GB UFS 2.1 tárhellyel és 5000 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkeznek, ehhez képest az Odin Pro már 8 GB RAM-ot és 128 GB háttértárat kínál. Azt mondjuk nem értjük, hogy a Lite miért kap Android 11 rendszert, miközben a Base és Pro változat csak Android 10-et, de talán ezek a jellemzők még nem véglegesek.

A Base és Pro kiadás belsejében Qualcomm Snapdragon 845 lapkakészlet zakatol, a Lite változat lelke pedig egy MediaTek Dimensity 1000C. A Dimensity chipset modernebb architektúrát kínál, viszont a Snapdragon lapkák vélhetően jobb grafikus gyorsítóval bírnak. Mindenesetre akármelyik változatot vesszük alapul, kellemes vérfrissítésre számíthatunk a jelenlegi, általában alacsonyabb kategóriás hardvert kínáló Android rendszerű játékkonzolokhoz képest. Azért a Snapdragon 845 mégiscsak egy korábbi csúcskategóriás lapkakészlet, amely nem csupán natív címek, de emulátoros játékok futtatása közben is több, mint kielégítő teljesítményre képes.

Az Odin játékgépeket aszimmetrikus analógokkal, négy elülső, valamint szintén négy vállgombbal vezérelhetjük, utóbbiak közül kettő analóg ravasz, illetve kapunk még egy D-padot is. A kialakítás egy kicsit emlékeztet a Nintendo Switch elrendezésére, de azért szerencsére nem 1/1-es nyúlásról van szó.

A konzolok IndieGogo kampánya még nem él, de az előnézeti oldal szerint a Lite modell ára 195, a Base verzióé 225, a Pro modellé pedig 275 dollár lesz. Az early bird árak nyilván ennél jóval kedvezőbbek, hiszen így a gépeket 165, 199 és 249 dollárért is be lehet majd szerezni, persze ehhez be kell állni a támogatók közé. Amúgy remekül hangzik ez az egész, csak rengeteg a kérdőjel. Habár megvalósult kampány esetén az ígéret szerint az újdonság(ok) 2021 novemberében kiszállításra kerülnek, azért a tél, illetve az év vége olyan masinákkal fog megörvendeztetni, mint a Steam Deck vagy a Nintendo Switch OLED kijelzős kiadása. Előbbire, mondjuk aki nem időben foglalt, akár 2022-ig is várhat majd.

Oké, a Nintendo Switch nem alkalmas emulálásra, de a Deck-re olyan rendszert és appokat teszünk majd, amilyeneket nem szégyellünk, mondjuk a Valve gépe meg tuti nehezebb lesz, mint az AYN konzoljai.

Azt is érdemes észben tartani, hogy ez az AYN még eddig semmit nem tett le az asztalra, és bár lehet, hogy nagyot gurítanak első termékükkel, az is megtörténhet, hogy az egészből nem lesz semmi. Ha mindezeken átrágtad magad, és szeretnéd támogatni az ügyüket, akkor azt hamarosan erre a linkre kattintva te magad is megteheted!

  • Frissítés: meg is indult a kampány, már él a link! 

Forrás: IndieGogo via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid