Európába is jön Motorola RAZR 2022, de nem lesz olcsó

0

A Motorola legújabb hajlítható okostelefonja egyelőre csak Kínában kapható, de a legutóbbi értesülések szerint a RAZR 2022 jó eséllyel megjelenik Európában is. Azt egyelőre nem tudni, hogy erre mikor kerül sor, de az egyik bennfentes a várható árazást már kiderítette valahonnan.

Emberünk Roland Quandt, ha rendszeresen olvasol a technológiai világgal kapcsolatos híreket, akkor már nem kell bemutatnunk őt. Szóval ő a kapcsolatainak és forrásainak köszönhetően úgy tudja, hogy a Motorola hajlítható okostelefonja 1200 euró (kb. 515 ezer Ft) feletti árcédulával érkezik majd az öreg kontinensre, ami nem igazán hangzik jól. Már csak azért sem, mert a legolcsóbb konfiguráció, amely 8 GB RAM-mal és 128 GB háttértárral van felszerelve, a kínaiaknál helyi pénzből átszámítva 865 euróba kerül, de még a legtöbb operatív memóriával és háttértárral felszerelt, 12/512 GB-os változat sem kerül többe 1050 eurónál. Mire fel ez a durva árazás?

Talán arról lehet szó, hogy a legolcsóbb konfigurációt a Motorola nem hozza el a nyugati vásárlóknak, vagyis ezért az 1200 euró feletti összegért egy 8/256 GB-os kiszerelést fognak kínálni, ami a kínai vásárlóközönség számára nagyjából 940 euróba kerül, jüanból átszámítva. De még így is eléggé megdrágul a RAZR 2022, mire eljut az európai vevőkhöz. Ez a vételár pedig akár meg is pecsételheti a készülék sorsát.

Tudniillik a Samsung Galaxy Z Flip 4 már 1100 eurós áron beszerezhető 8 GB RAM-mal és 128 GB háttértárral, de ha nem sajnáljuk a pénzt, akkor 1280 euróért 512 GB-os háttértárral is megvehetjük. Egy másik alternatíva lehet a Huawei P50 Pocket, amely az adott országtól függően 1400-1600 eurós áron kapható, mondjuk azt érdemes hozzátenni, hogy egy tavalyi modellről beszélünk, amelyből Európában nem nagyon van már raktárkészlet.

Kár lenne, ha egy rossz árazás miatt bukna el a Motorola RAZR 2022, mivel egy egész jól felszerelt mobilról van szó. Például a belsejében Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet teljesít szolgálatot, míg az előző modellt Snapdragon 710 hajtotta. Fejlettebbek lettek a kamerák, de a hajlítható megjelenítő is jobb, ezúttal már egy 6,7 hüvelykes, 144 Hz-es P-OLED panelt alkalmaztak. A dizájn is változott, szerintünk előnyére, mondjuk így már tényleg eléggé a Samsung modelljeire hajaz, de abban biztosak vagyunk, hogy a vastag alsó káva (áll) senkinek sem fog hiányozni.

A Motorola RAZR 2022 európai bevezetésének időpontja jelenleg ismeretlen, de úgy gondoljuk, hogy hamarosan sor kerülhet rá. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a szivárogtatók és bennfentesek tévednek a vételárral kapcsolatban.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid