Az oroszok saját Google Play Áruház alternatívát fejlesztenek

0

Orosz fejlesztők egy csoportja saját Google Play Áruház alternatívát jelentett be. Az alkalmazásbolt létrehozásának hátterében az országot sújtó szankciók állnak, amelyek meggátolják, hogy a fejlesztők megkapják a kifizetéseket a korlátozás alá kerülő platformokon. Egy saját megoldást azonban teljesen független lehetne, és lehetővé tenné, hogy a szoftverek készítői továbbra is bevételekben részesülhessenek.

Az orosz-ukrán konfliktus miatt több szankció is sújtja az oroszokat, az invázió elleni tiltakozás gyanánt a Google is megtette a szerinte szükséges lépéseket és felfüggesztette a Google Play Áruház, valamint a YouTube kifizetéseit Oroszországban. A válasz nem váratott sokáig magára, most ugyanis egy orosz technológiai fejlesztőkből álló szervezet bejelentette a saját alternatíváját a Google alkalmazásboltjára, ami a NashStore nevet viseli – derült ki a Reuters beszámolójából. Az új app-piac kompatibilis lesz az orosz Mir nevű kártyás fizetési rendszerrel, így az alternatív alkalmazásbolton keresztül a fejlesztőknek ismét lehetősége lesz fogadni a kifizetéseket.

“Az oroszok már nem tudják használni a Google Play Áruházat vásárlásra és a helyi fejlesztők is elvesztették a bevételi forrásaikat.” – állította Vlagyimir Zykov, a Digitális Platformok szervezet képviselője a Reutersnek adott interjújában. “Ez volt az oka annak, hogy létrehoztuk a NashStore-t,” – tette hozzá a fejlesztők szóvivője.

Az új appbolt május 9-én startol majd, a második világháborúban aratott orosz győzelem tiszteletére rendezett ünnep napján. Egyébként nem ez az oroszok első saját alkalmazásboltja, mivel a Yandex korábban az általa létrehozott Yandex Store-t kínálta a Google Play alternatívájaként, innen ugyanúgy Android operációs rendszerre fejlesztett applikációkat lehetett letölteni.

Mások is szorultak már arra, hogy kényszerből saját platformot alkossanak. A Huawei az amerikai kereskedelmi tiltások miatt elveszítette hozzáférését a Google Play Áruházhoz és a keresőóriás szolgáltatásaihoz, ami egy saját operációs rendszer, a Harmony OS, illetve az App Gallery nevű alkalmazásbolt felfuttatásához vezetett.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid