Baj van a OnePlus 6T-k akkumulátorával?

0

A OnePlus 6T a tavalyi év egyik legjobban sikerült okostelefonja lett, igaz páran kritizálták a gyártót a fülhallgató kimenet hiánya miatt, de ezt az apróságot leszámítva tényleg remek lett a készülék. A telefon eddig pályafutása minden különösebb botrány nélkül telt, ám most egyre többen panaszkodnak a mobil üzemideje és akkumulátora miatt.

A Reddit oldalán akadnak páran, akik a OnePlus 6T akkuja miatt emelték fel a szavukat a közelmúltban. Egyikük például arra panaszkodik, hogy szeretett telefonjának üzemideje egy-két nap leforgása alatt a felére csökkent. Az ilyenkor szokásos teendők mindegyikével próbálkozott, tiltotta a háttérfolyamatokat bizonyos applikációk esetében, törölte a gyorsítótárat, és frissített a legaktuálisabb elérhető buildre. Hasztalanul.

Egy másik felhasználó azt írja, az eddigi 6-7 órás kijelzőidő leesett cirka 4 órára, ami nem éppen nevezhető pozitív előrelépésnek. A OnePlus 6T akkumulátorának kapacitása lehetne acelosabb is, de még mindig a legnagyobb a OnePlus telefonok történetében a maga 3700 milliamperórájával. A gyártó szerint nem szükséges a telep mérete miatt aggódni, mert a Fast Charge technológiának köszönhetően alig félórás töltés után közel egynapi használatra elegendő energia nyerhető.

Egy OnePlus 6T tulajdonos azt írta, hogy nem csupán az üzemidővel voltak gondjai, de a telefonja forrósodott is. Szerencsére mindkét probléma megszűnt a gyári beállítások visszaállítása után. Akik számára ez nem opció, kénytelenek lesznek várni a gyártóra, hogy egy erre alkalmas frissítés segítségével orvosolja a hibát. Nektek minden oké a OnePlus 6T-vel?

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid