Bejelentették a Sharp Aquos R9-et és az Aquos Wish 4-et

0

A japán Sharp két vadonatúj okostelefonnal jelentkezett, az egyik az Aquos R9, a másik pedig az Aquos Wish 4. Mindkét készülék minimalista dizájnnal, illetve Leicával közösen fejlesztett kamerákkal rendelkezik.

A két készülékkel inkább csak mint érdekességekkel foglalkozunk, hiszen forgalmazásuk első körben Japánra, majd később olyan régiókra korlátozódik, mint Tajvan, Indonézia vagy Szingapúr.

Sharp Aquos R9

A készülék 50 megapixeles elsődleges kamerával rendelkezik, amelyben 1/1,55 hüvelykes szenzor teljesít szolgálatot f/1,9 rekeszértékű Leica Hektor lencsék mögött. A kamerakészlet részét képezi még egy 50 megapixeles, ultraszéles látószögű modul, amely környezetét 122 fokban monitorozza, rekeszértéke pedig f/2,2. A megjelenítőn egy kivágásban szintén 50 megapixeles előlapi kamera található f/2.2 apertúrával.

Ez a bizonyos kijelző egy 6,5 hüvelykes Pro IGZO OLED panel 240 Hz-es képfrissítési rátával, valamint 1500 nites maximális fényerővel. Az okostelefon sztereó hangszólókkal is fel lett vértezve, amelyek Dolby Atmos támogatással is bírnak.

A Sharp újdonságának belsejébe Snapdragon 7+ Gen 3 lapkakészlet került 12 GB RAM-mal egyetemben. A készülék Android 14 operációs rendszert futtat, energiaellátását pedig egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja. A külső borítás megfelel az IP68 és a MIL-STD_810H minősítéseknek, vagyis bőszen állja az elemek, illetve a fizikai behatások támadásait.

A Sharp Aquos R9 fehér és zöld árnyalatokban kerül forgalomba. Az árát még nem hozták nyilvánosságra, de azt igen, hogy az értékesítés valamikor július közepén kezdődik Japánban.

Sharp Aquos Wish 4

Szerényebb felszereltségű készülék a Wish 4, amely 6,6 hüvelykes, HD+ felbontású IPS LCD megjelenítővel rendelkezik. A kijelző takarásában Dimensity 700 lapkakészlet teljesít szolgálatot 4 GB RAM-mal és 64 GB háttértárral kiegészítve.

Az okostelefon hátoldalán egyetlen képrögzítőt találunk, amely 50 megapixeles felbontással és f/1,8 rekeszértékkel rendelkezik. A mobil előlapjára 8 megapixeles szelfikamera került, amelyet csepp alakú szenzorsziget fog közre.

Akárcsak a másik készülék, ez is Android 14 operációs rendszert futtat, burkolata alá pedig szintén 5000 mAh kapacitású akkumulátor került. A külső borítás sem kevésbé ellenálló, ugyanúgy méltónak találtatott az IP68 és a MIL-STD810H besorolásokra. Az okostelefon külső borítását 60%-ban újrahasznosított műanyagból öntötték.

A Sharp Aquos Wish 4 választható lesz fekete, fehér és kék árnyalatokban. A gyártó ennek a modellnek sem fedte fel az árát, de akárcsak az R9, ez is július közepétől kerül fel a boltok polcaira, elsőként Japánban.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid