Bemutató videón a Sony új csúcsmobilja, az Xperia X Performance

2

A Sony múlt héten leplezte le az Xperia X szériát, ami mint utólag kiderült, a Z sorozatot váltja. Az új készülékekről már beszámoltunk részletesebben is, most azonban működés közben nézhetjük meg a legerősebb modellt, ami az X Performance nevet viseli.

Az Xperia X Performance a nevéhez híven elég komoly teljesítménnyel bír, hála a benne dolgozó Snapdragon 820 lapkának, ami mellé azonban a friss csúcsmobilokkal ellentétben “csak” 3 GB RAM került.

Mint látható, a dizájn még mindig nem változott túlzottan sokat, a legfőbb különbség a Z5-höz képest, hogy jelen esetben már fém hátlapot kapunk. A kijelző 5 colos, és a felbontása maradt Full HD, ami a legtöbb felhasználónak tökéletesen elég. Szerencsére a készülék megkapta az IP68-as tanúsítványt is, azaz vízálló, ellentétben a gyengébb Xperia X és XA modellekkel.

A legtöbb fejlődés talán a kamerák terén történt. A hátlapra egy új, 23 megapixeles szenzor került prediktív hibrid autofókusszal, az előlapon pedig egy 13 megapixeles szelfikamerát találunk, ezek egyaránt f/2.0-s rekesszel bírnak.

Az alábbi videón a teljes X széria látható:

Az új modellek közül az Xperia XA lesz a legolcsóbb, ez minden bizonnyal 100 ezer Ft alatt beszerezhető lesz hazánkban is, az X viszont valahol 180 ezer környékén nyithat. A csúcsmodell, azaz az X Performance ára pedig már az LG G5-tel és a Samsung Galaxy S7-tel vetekszik majd. A megjelenés pontos ideje sajnos még nem ismert.

forrás: YouTube

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid