Android N – Így változik a beállítások menü

0

Nemrég megtudhattuk hogyan változik az értesítések és a gyorskapcsolók megjelenítése az Android N-ben, most pedig a rendszerbeállításokkal kapcsolatban derült ki néhány érdekesség.

Alapvetően keveset változik a dizájn, de lesz pár újítás a beállításokat illetően. A legfelső szint tetején megjelenik például egy zöld sáv a “Ne zavarjanak” mód opcióival, lentebb pedig azt vehetjük észre, hogy eltűnnek a választóvonalak az egyes szekciók között. Ami viszont ezeknél is érdekesebb, hogy a beállítások nevei alatt megjelenik a státuszuk, az akksinál például a töltöttség és a hátralévő üzemidő, az adatkapcsolatnál az aktuális adathasználat, a memóriánál pedig a szabad RAM mennyisége.

Bal: jelenlegi, középső és jobb: új Android N

Bal: jelenlegi, középső és jobb: Android N

Egy másik jelentős újítás, hogy ha beléptünk az egyik almenübe, akkor fent megjelenik egy úgynevezett “hamburger menü” opció, amire rákattintva oldalról beúsznak a fő menüpontok, így visszalépés nélkül is át tudunk ugrani máshova a beállításokon belül.

android-n-beallitasok-02

Egyébként az Android N fejlesztői verzióját májusban leplezhetik le, a végleges kiadás pedig minden bizonnyal csak ősszel érkezik. Ez azt jelenti, hogy még lehetnek változások az itt látottakhoz képest, de nagyon valószínű, hogy ezek valóban belekerülnek majd az új verzióba, ami jó eséllyel Android 7.0 néven jön majd egy N-betűs édességgel megtoldva.

forrás: Android Police

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid