A bíróságon kell felelnie a Samsungnak a frissítések hiánya miatt

0

A frissítések mindig fontos szerepet játszanak a készülékek esetében, és most a Samsungot próbálják móresre tanítani ezzel kapcsolatban.

Még 2016-ban perelték be a dél-koreai vállalatot, méghozzá a “the Consumentenbod” nevű holland non-profit vállalat tette mindezt, aki a felhasználói jogok védelmével foglalkoznak. A tárgyalás a napokban kezdődött, és nyilván más országokban is árgus szemmel figyelik az ügy alakulását.

Azzal vádolják a Samsungot, hogy nem biztosítják megfelelően a beígért 2 éves frissítési időszakot, ráadásul azt akarják elérni, hogy ne a megjelenéstől számítva induljon ez az időszak, hanem a vásárlás pillanatától. Például ha valaki jelenleg 1 évvel a megjelenés után vásárolja meg egy mobilját, az így is kapja meg a frissítéseket a következő két évben, mivel a jelenlegi rendszerrel mindössze 1 évig tartana a támogatottság a vásárolt készülékre.

A Samsung egyébként csak amolyan iránymutatásnak használja a 2 éves támogatást, hiszen általában ez csak a drágább és komolyabb mobiljaira vonatkozik, míg az olcsóbb modelleket gyakran elhanyagolja.

A felperes várhatóan az Apple-t hozza majd fel példának, mivel náluk a 4-5 éves telefonok is megkapják a legfrissebb rendszert. A Samsung pedig vélhetően azzal fog védekezni, hogy az almás vállalatnak könnyű dolga van, mivel kevesebb készülékük van, és ezeknél a hardvert és a szoftvert is ők biztosítják.

Forrás: Phonearena, AndroidPolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid