Hivatalos a Bluetooth 5.1, remek újításokat hoz!

0

Felfedték a Bluetooth szabvány következő verziójának részleteit, és bár ezúttal nem igazán kapunk forradalmi újításokat, ám szerencsére így is akad érdekesség bőven.

A Bluetooth Special Interest Group bemutatta Bluetooth 5.1-es verzióját, amely az 5.0 ráncfelvarrásának tekinthető. A szokásos fejlődés most is tetten érhető, hiszen energiatakarékosabb lesz az elődjénél, és a kapcsolat is gyorsabban épül fel az eszközök között, amennyiben azok előtte már párosítva lettek.

A fejlesztéseknek hála javulni fog a belsőtéri navigáció. A távolság mérésére eddig nem volt lehetőség, csak megtippelte a rendszer. Az új verzióval ez azonban már centiméternyi pontossággal megállapítható, ráadásul több antenna használatával az irány meghatározása is elérhetővé válik.

Ebben kifejezetten érdekes lehetőségek rejlenek, hiszen nagyon pontos nyomkövetés valósítható meg. Ha például egy kulcscsomóra elhelyezett nyomkövetőt veszünk alapul, eddig csak egy meleg/hideg jelzés volt lehetséges. Mostantól azonban a pontos irányt és a távolságot is megtudhatjuk, ez pedig jóval leegyszerűsíti a keresést.

A nyilvános helyeken elhelyezett állomások által leadott jel minősége is javul, így elkerülhető lesz a csomagok ütközése és a szinkronizációs problémák is megszűnnek. Ezt úgy alakították ki, hogy a komolyabb eszköz végezze majd a munka nehezét, és a kisebb akkumulátorral rendelkező kütyü (pl. okosóra) pedig minél kevesebb erőforrást emésszen fel.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid