Van még legalább fél évünk, míg a Samsung leleplezi a Galaxy S25 készülékeket, de természetesen már most lehet mindenfélét hallani a csúcskategóriás okostelefonokról. A legfrissebb értesülések…
Van még legalább fél évünk, míg a Samsung leleplezi a Galaxy S25 készülékeket, de természetesen már most lehet mindenfélét hallani a csúcskategóriás okostelefonokról. A legfrissebb értesülések…
Hónapokkal ezelőtt kezdett el szárnyalni az a szóbeszéd, hogy a Galaxy S25 mobiloknál az eddigieknél nagyobb arányban kerülhet Exynos lapkakészlet. A híres elemző, Ming-Chi Kuo azonban…
Korábban mi is beszámoltunk arról a jelentésről, amely azt állította, hogy a Samsung Galaxy S25 Ultra hátoldalán egyel kevesebb kamera lesz. Az előzetes infó szerint a…
Minimum nyolc hónapra vagyunk a Samsung Galaxy S25 széria bemutatásától, de már most beszélnek a készülékekről. Az egyik X-en ténykedő szivárogtató szerint a sorozat csúcsát jelentő…
Közös sajtóközleményt adott ki a Samsung és a Synopsys, amelyben a két vállalat bejelentette, hogy a Samsung gyártósorai már felkészültek az első 3 nanométeres Exynos chip…
Egyelőre még viszonylag keveset tudunk a Galaxy S25 mobilokról, de ez nem is meglepő, hiszen csak a jövő év elején érkezik az új széria. Egy friss…
Habár a Samsung Galaxy S23 készülékek mindegyike Snapdragon processzorral jelent meg az összes értékesítésben résztvevő piacon, a Galaxy S24 modellekkel visszatért az Exynos lapkakészlet. Nemrég voltak…
A kijelzők méretnövekedése egy erős trend volt az utóbbi években, ami nem feltétlenül egy rossz dolog, hiszen kifejezetten népszerűek a hatalmas megjelenítővel szerelt modellek, ugyanakkor egy…
A Qualcomm októberben mutatja be a Snapdragon 8 Gen 4 lapkát, ami többek között a Galaxy S25 mobilokat is hajthatja. A friss csúcshardver teljesen új, Oryon…
Felröppent egy friss pletyka, mely szerint a Samsung Galaxy S25 okostelefonok mindegyike (minden piacon) Exynos chippel a belsejében fog megjelenni. A mobilokat működtető lapkakészlet várhatóan az…